Mile szerint a dolgozókkal együtt, a kora délután megtartott munkásgyűlésen értesültek a gyár vezetőinek bejelentéséről, hivatalosan eddig nem tájékoztatták a szakszervezetet. A Philips vezetői nem adtak egyértelmű magyarázatot arra, mi indokolja a szombathelyi üzem teljes leépítését, a termelés áthelyezését.
„Dolgozóink közül sokan 40-50 évesek, betanított munkát végeznek, Szombathelyen pedig közismert, hogy több cég is elbocsátásokat jelentett be, ezért nem lesz könnyű elhelyezkedni” – fűzte hozzá.
Mile Zsolt tájékoztatása szerint a dolgozókkal kedden azt közölték, hogy július első hetétől szeptember harmadik harmadáig hajtják végre a leépítéseket.
A szakszervezeti vezető hangsúlyozta: minden lehetőt megtesznek annak érdekében, hogy a már véglegesen elhatározott elbocsátás a törvényeknek megfelelően és humánus módon menjen végbe, ebben – mint mondta – a szombathelyi Philips gyár vezetése korábban is jó partner volt.
Emlékeztetett: 2003 májusában 430 embert bocsátottak el a Philips szombathelyi üzeméből, akkor a szakszervezet a cég vezetésével és a munkaügyi központtal közösen próbált meg segíteni a dolgozóknak. Akkor a hagyományos CRT monitorok gyártását szüntették meg, illetve helyezték át a termelés egy részét Kínába.
Mile Zsolt elmondása szerint a tavaly májusában elküldött Philips dolgozókból 50-en találtak új munkahelyet a szomszédos, szintén elektronikai termékeket gyártó Jabil üzemében.
„Tudomásom szerint a Jabil most is létszámhiánnyal küzd, nem hivatalos helyről származó információim szerint akár 300 embert is fel tudnának venni” – mondta.
Éder Géza, a Vas Megyei Munkaügyi Központ igazgatója az MTI-nek elmondta: a Philips szombathelyi gyárának vezetői kedden délután személyesen jelentették be létszám leépítési szándékukat, ami 392 embert érint.
A munkaügyi központ igazgatója szólt arról is: a Philips vezetői elmondták, tárgyalnak a Jabillal arról, hogy esetleg alkalmaznák az elbocsátott dolgozókat, a tárgyalásokba ígéretük szerint kellő időben a munkaügyi központot is bevonják majd.
Éder Géza megerősítette: a Jabil Kft.-nek valóban van munkahelyteremtő bejelentése, amihez a munkaügyi központ is támogatást nyújt.
„A szombathelyi ipari parkban kíván a cég új telephelyet létesíteni, itt a tervek szerint egy szerviz központot hoznak létre és bővíteni kívánják a létszámot.” Hozzátette: nem kizárt, hogy a Philips állás nélkül maradó dolgozóinak jelentős részét tudja majd foglalkoztatni a számítógép paneleket, monitor alkatrészeket szervizelő cég.
Éder Géza hangsúlyozta: Szombathelyen az utóbbi időben valamelyest romlott a foglalkoztatási helyzet, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalékos, de – mint fogalmazott – csak átmeneti nehézségekről lehet szó.
„Korántsem lehet azt mondani, hogy aki állás nélkül marad, annak nincs esélye az elhelyezkedésre” – t6ette hozzá.
