A konferencián ünnepélyes keretek között adták át a tizenötezredik Széchenyi-kártyát. A miniszter elmondta: a kihívások nem jelentenek merőben új helyzetet a vállalkozások számára, mivel a kilencvenes évek liberalizációja óta a magyar gazdaság bekapcsolódott az európai versenybe. Alátámasztja ez az is, hogy a magyar export 70-80 százaléka az EU piacára kerül, és a termelésnek több mint 60 százalékát külső piacokon értékesítik.
A kis- és középvállalkozók szempontjából az egyik legfontosabb célnak nevezte, hogy ez a réteg megerősítést kapjon az EU egységes piacán, és növekedni tudjon.
Felhívta a figyelmet a vállalkozók és a kormányzat összefogásának szükségességére, és méltatta az uniós csatlakozást megelőző felkészítő célú fórumok és kiadványok jelentőségét.
Csillag István a vállalkozók helyzetét javító három fő intézkedést felsorolva említést tett az adócsökkentésről, a pénzügyi finanszírozási programok kiszélesítéséről, és a pályázatokon elnyerhető támogatásokról.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy a Széchenyi-kártyának köszönhetően a vállalkozók eddig több mint 50 milliárd forint hitelhez jutottak.
Hozzátette, hogy a Magyarországon bejegyzett egymillió cég közül 450 ezer sorolható a kkv-k közé és a szektor anyagi biztonságától megközelítően másfél millió ember sorsa függ.
Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke a rendszerváltozást követő valamennyi kormányt kritikával illette a gazdaság versenyképességének növelése érdekében elmulasztott lépésekért. Sürgette az adók csökkentését és az adórendszer egyszerűsítését.
Demján hangsúlyozta, hogy a vállalkozók végig a csatlakozás pártján álltak. A szektor problémái közül a tőkehiányt nevezte a legsúlyosabbnak, hozzátéve, hogy a bürokratikus ügyintézés és a szakképzési rendszer hiányosságai sem szolgálják a vállalkozókat. A VOSZ elnöke szerint Magyarországon egyik oldal politikusai sem elég bátrak ahhoz, hogy a hatékony állam létrehozása érdekében jelentős lépéseket tegyenek. A reform elodázása szavai szerint hátráltatja a gazdaság versenyképessé válását.
Hangsúlyozta, hogy az EU-ban az adóverseny dominál, és sürgette az élőmunka terheinek csökkentését. Elmondta: ma egy magyar alkalmazott keresete 33 százalékát kapja kézhez, ezt legalább 50 százalékra kellene emelni.
Csányi Sándor, az OTP Bank Rt. vezérigazgatója, a VOSZ társelnöke elmondta: a kkv-szektor eladósodottsága ma még alacsony, mintegy 21 százalék a mérlegfőösszeg arányában. A mutató szavai szerint a jövőben növekedni fog. Hozzátette: a szektor a bankok legjobb ügyfele lett.
Csányi elmondta, hogy elsősorban azok a vállalkozók tudnak helytállni az unió piacán, akiknek korábban is volt külpiaci kapcsolata. Hátránynak nevezte a munkaadói szervezetek széttagoltságát, a cégek alultőkésítettségét és azt, hogy a magyar vállalkozók kevés információval rendelkeznek a forráshoz jutást illetően.
Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára reális lehetőségét látja annak, hogy 2005-ben az éves átlagos jövedelem ne a legmagasabb adósávba kerüljön.
Elmondta: a vállalkozókat és a kormányzati oldalt is tömörítő adóügyi munkacsoportban egyetértés született arról, hogy lehetőség szerint csökkenteni kell az élő munka közterheit.
A társasági adóval összefüggésben az államtitkár szerint nem a mérték csökkentésében, hanem a beruházásokat preferáló kedvezmények szélesítésében van egyetértés.
Az adóügyi munkacsoportban Veres János szerint egyetértés van arról is, hogy az iparűzési adó jelenleg elszámolható szintjét 2005. január 1-jéig megemeljék, de eltörölni ezt az adónemet nem lehet.
Az euró bevezetésével foglalkozó munkacsoportban konszenzus alakult ki a közös valuta bevezetésének ütemezéséről.
„A vállalkozók, a kutatók és a kormányzat képviselői is egyetértettek abban, hogy valamikor az évtized végén történhet meg az euró magyarországi bevezetése” – mondta az államtitkár.
Veres János reményét fejezte ki, hogy a Széchenyi kártya mellett a mikrohitel is új lendületet kap. Elmondta: a szektor hitelállománya 2001. év végi 1.281 milliárd forintról 1.730 milliárd forintra emelkedett 2003. december végéig.
