Az uniós csatlakozás előtti utolsó hetekben, napokban és órákban elszántan lobbiztak állami támogatásért a nehéz helyzetben lévő hazai közlekedési cégek. Úgy tűnik, a májusi EU-belépés az M betűs cégeknek hozott szerencsét, hiszen a MÁV és a Malév szinte az utolsó órában kormányzati hitelgaranciához jutott.
Támogató milliárdok
A Magyar Államvasutak Rt. Közvetlenül az EU-csatlakozás előtti jutott hozzá ahhoz a közel 60 milliárd forintos állami kezességvállaláshoz, melynek nyomán 59,5 milliárdos, hosszú lejáratú hitelt vehet fel veszteségei, valamint fejlesztési szükségletei fedezésére. Ennél szerényebb, de támogatás formájában adott segítséghez jutott a Malév, mely a tavalyi 6 milliárd forint után az idén újabb 3 milliárdot kasszírozhat.
A kiskapuzárási pánik nem volt véletlen a cégek a részéről, hiszen az Európai Unió egyrészt a verseny erősödését hozza, másfelől csökkenti az állam mozgásterét. Jól példázza ezt a MÁV esete, melynek a fokozatosan liberalizálódó nemzetközi vasúti piacon kell helytállnia.
2007 januárjától előbb az európai vasúti árufuvarozás szabadul fel a tagállamok vállalatai számára, néhány évvel később pedig a személyszállítás következik. Mindeközben a piaci liberó azzal is jár, hogy az állami szerepvállalás eszköztárából száműzik a hagyományos protekcionista megoldásokat.
Nagykörúti villamos
A fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció semmisnek tekinti a BKV Rt.-nek a Siemens konzorciummal negyven villamos gyártására kötött szerződését, mert a gyártó nem tudja határidőre szállítani a Combino típusú szerelvényeket. A nagykörúti villamostender nyertese által szállított járművekről ugyanis kiderült, hogy kétszázezer kilométer megtétele után úgynevezett fáradásos törések jelentkeznek a kocsiszekrényeken, ezért a gyártó leállíttatta a járműveket. A BKV jelenleg is tárgyal a Siemensszel kötött szerződés felmondásáról vagy módosításáról.
Hasonló állami segélyre számított a szintén csőd fenyegette BKV is, hitelállománya az idei év végére meghaladhatja a 40 milliárd forintot. Némi joggal felvethető persze, hogy a BKV esetében, melynek főtulajdonosa mégsem az állam, hanem a fővárosi önkormányzat, talán nem annyira indokolt a központi költségvetést terhelő mentőakció. Az elmúlt évek gyakorlata azonban azt mutatja, hogy a BKV időről időre számíthat némi állami apanázsra. Legutóbb épp a hivatalban lévő kormány nyúlt a fővárosi közlekedési cég hóna alá, két évvel ezelőtt, mégpedig nem kevesebb, mint 38 milliárd forint erejéig.
Az idén szintén legalább 25-30 milliárdos hitelfelvételre szorul a BKV. Ehhez jön még a tavalyról áthozott körülbelül 15 milliárdnyi hitelállomány.
De miért került megint ilyen helyzetbe az alig két éve konszolidált cég? Ezzel kapcsolatosan Aba Botond vezérigazgató már számtalanszor elmondta, hogy a BKV folyamatosan állami és önkormányzati segítségre szorul. Ezen a helyzeten az év eleji tarifaemelés sem sokat enyhített: egyrészt a 13 százalékos növekményből eleve visszaáramlik 2,9 százalék áfaként a költségvetésbe, másfelől az áremelések jelentékenyen csökkentik a jegy- és bérletvásárlók számát is.
A cég működését nehezítik még az inflációt meghaladó energiaár-emelések, valamint a szintén emelkedő tendenciájú alkatrészárak. Aba Botond szerint körülbelül havi hárommilliárd forintos hitelfelvételre van szükségük.
Az EU-szabályok kínálnak kiutat
A csőd közelébe került cégnek az uniós csatlakozás kínálhat kiutat. Az Európai Unió 1191/69-es rendelete ugyanis előírja, hogy a közszolgáltatások egyfelől versenyeznek, másrészt a veszteséget finanszírozni kell. A rendelet szerint, amely Magyarországra nézve 2004. május elsejétől már kötelező, ez a megrendelő feladata. A megrendelő pedig a BKV esetében a főváros.
Arról egyelőre nincs szó, hogy a megrendelő felnőtt volna az európai feladathoz, hiszen a városháza és a BKV között jelenleg érvényben lévő üzemeltetési szerződés nem ejt szót a kompenzációról. A BKV ugyan már elkészítette ennek egy lehetséges tervezetét, de erről még nem született döntés. Ilyenre hamarosan nem is számíthatunk, hiszen a városházi döntéshozatalt frakcióharcok nehezítik. Ráadásul a BKV ügyében több esetben még a kormányzó pártok sem tudtak egymás közt megegyezni, a hagyományos kormány-ellenzék ellentétről már nem is beszélve.
