Belföld

Az ÁPV Rt. még a nyáron bevételt remél az agrártársaságokból

A tíz agrártársaság privatizációjából augusztus 23-ig kell befolynia a bevételnek az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-hez, és az összesen 4,5 milliárd forintos tőkeemelés első részletét is eddig kell végrehajtani - jelentette be Vági Márton, az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese.

Kamarás Miklós, az ÁPV Rt. vezérigazgatója a tíz agrártársaság értékesítéséből származó várható bevételt nem közölte. Kérdésre válaszolva azonban megerősítette: a 15-20 milliárd forintot biztosan eléri.

A tíz társaságra június 14-ig kell beadni a pályázatokat. Az ÁPV Rt. a vételár, a tőkeemelés, illetve a befektetői csoport összetétele alapján dönt, a hazai befektetők előnyt élveznek.

Az átlagos megkövetelt tőkeemelés mértéke 500-600 millió forint, a legjelentősebb a Bólyi Rt.-nél, ahol eléri az 1,1 milliárd forintot.

A Bábolna privatizációs pályázatának kiírására legkorábban a negyedik negyedévben kerülhet sor.

Kamarás Miklós ismertette, hogy a Bábolna Rt.-ben az ÁPV Rt.-nek komoly tőkerendezési feladata van. Hozzátette, hogy az elképzelt konstrukcióban nem szerepel tulajdonosi kölcsön.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az ÁPV Rt. az agrártársaságok privatizációjánál csak olyan ajánlatokat fogad el, amelyek nem járnak vagyonvesztéssel. Bízott benne, hogy a mezőgazdasági befektetési piacon olyan az érdeklődés, hogy valamennyi agrártársaságra érkezik ajánlat.

A Tokaj Kereskedőház Rt.-ben és a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt.-ben egyes eszközöket állami kincstári tulajdonba helyeznek. Vági Márton elmondta, hogy a Tokaj Rt.-ből kincstári vagyoni körbe kerül a tarcali szőlészeti-borászati kutatóbázis, illetve a tolcsvai múzeum. Hozzátette, hogy az aranyági ménes fenntartására és működtetésére az ÁPV Rt. hároméves kötelezettséget ír elő.

A privatizációra jelölt tíz agrártársaság közül 2, a tokaji és a szerencsi zárta pozitív eredménnyel az évet, a társaságok összes vesztesége 3,6 milliárd forint volt.

Koleszár István ügyvezető igazgató elmondta, hogy a tőkepótlás, illetve az uniós csatlakozási hitelnek köszönhetően a társaságokba 10 milliárd forintnyi friss tőke kerül. „Ezzel lehetővé válik a 2003-ban elszenvedett vagyonvesztés pótlása, illetve a középtávú fejlesztések egy részének megvalósítása” -mondta.

Az ügyvezető igazgató ismertette: a tíz társaság pénzügyi helyzete rendezett, környezetvédelmi állapotuk elfogadható, az aszály miatt azonban mintegy 6-8 százalékos vagyonvesztést szenvedtek el.

Az ÁPV Rt. célja a privatizációval a bevétel-realizáláson túl, a társaságok versenyképességének javítása, illetve a földterület, valamint a munkaerő hatékonyabb hasznosítása.

A pályázatok értékelésébe az ÁPV Rt. bevonja a földművelésügyi tárca, illetve az ágazati szakszervezetek delegáltjait is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik