Belföld

Munkahelyi balesetbiztosítók létrehozását kezdeményezik a Munkástanácsok

A Munkástanácsok Országos Szövetsége a kormány és a munkaadók részéről egyaránt komoly fellépést vár a túlságosan magas munkahelyi balesetek számának visszaszorítása érdekében.

A világon évente 2 millióan halnak meg a foglalkozásuk körében elszenvedett sérülések, valamint szakmájukkal összefüggő betegségek következtében. Magyarországon évente mintegy 160-170 ember veszti életét munkahelyén, és a fekete-, valamint a szürkegazdaság miatt a bejelentettnél jóval több azoknak a száma, akik kisebb sérüléssel járó munkahelyi balesetet szenvednek. Magyarországon a foglalkozási betegség kategóriája szinte nem is létezik, ezért a tavaly elhunyt mintegy 33 ezer daganatos beteg közül a halált kiváltó okok között mindössze 13 esetben jelölték meg a munkahelyi ártalmakat.


A Munkástanácsok Országos Szövetsége más érdekvédő szervezetekkel közösen a jövőben kezdeményezi egy önálló munkahelyi balesetbiztosítási ágazat létrehozását. Továbbá szorgalmazzák a munkaügyi hatóságok erősítését, az ellenőrök létszámának emelését is, mivel a 900 ezer hazai vállalkozóra mindössze csak 200 munkaügyi ellenőr jut. E mellett a legnagyobb hangsúlyt a megelőzésre kívánják fektetni.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik