Belföld

Kelet-Európa negyedik éve lekörözi a világgazdaságot

A tavalyi volt a negyedik olyan év egymás után, amelyben a közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség együttes átlagos növekedése meghaladta a világgazdaságét - áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) vasárnap kiadott új jelentésében.

A tágabb értelemben vett kelet-európai térség gazdaságiátalakulásának finanszírozására 13 éve alakult bank vasárnap kezdődött kétnapos londoni közgyűlésén tette közzé a tevékenységi területébe tartozó 27 ország haladásáról évente összeállított, Jelentés az átalakulásról (Transition Report) című helyzetjelentés frissített változatát. Az új összefoglaló szerint a javuló világgazdasági környezet és a konvergencia-folyamatok révén a térség egészének gazdasági teljesítménye tavaly 5,6 százalékkal nőtt a 2002-ben mért 3,9 százalék után.

A világgazdaság egészének összkibocsátási értéke tavaly 3,2 százalékkal emelkedett éves összevetésben az EBRD új adatai szerint. A kelet-európai térség tavalyi tényleges növekedése jóval meghaladta még azt az ütemet is, amely a legutóbbi, tavaly novemberben kiadott Transition Report előrejelzésében szerepelt: az eredeti átalakulási jelentés 2003-ra még 4,7 százalékos növekedési átlagot jósolt az EBRD kedvezményezett országainak.

A térségi átlagon belül 2003-ban az egykori szovjet térség köztársaságaiból alakult FÁK-államközösség produkálta a legerősebb növekedést 7,6 százalékkal; ennek fő hajtóerejét a magas nyersanyagárak adták. Oroszország gazdasági növekedése – szintén főleg a magas olajárak következtében – 7,3 százalékra gyorsult a 2002-ben mért 4,7 százalékról – áll a vasárnap kiadott új EBRD-jelentésben.

Az EU-csatlakozó közép-európai és balti országokban az átlagos gazdasági növekedés 3,7 százalékos volt tavaly az előző két évben mért 2,5 százalék után; a gyorsulást főleg a lengyel gazdaság magához térése okozta. A tavalyi jelentés most frissített változatában a londoni bank azzal számol, hogy a kelet-európai térség gazdasági növekedése az idén valamelyest lassulni fog, de még mindig igen robusztus, 4,9 százalékos lesz. Az idei átlagon belül az EBRD jóslata szerint a FÁK-térségben lassulni, a csatlakozó országokban gyorsulni fog a növekedés: az ütem az előbbi gazdaságokban 5,6 százalékos, az utóbbiakban 4,3 százalékos lesz.

A közvetlen külföldi befektetések értéke tavaly rendkívül erősen, az előző évi 28 milliárd dollárról 19 milliárd dollárra csökkent, főleg a közép-európai és balti EU-csatlakozó országokban mért 60 százalékos visszaesés miatt – áll a londoni bank vasárnap kiadott jelentésében. Az EBRD szerint ez utóbbinak főleg a privatizációs bevételek csökkenése volt az oka. A térségben ugyanakkor megkétszereződött a nem rezidens befektetők által végrehajtott portfolió-befektetések értéke.

Az átlagos infláció üteme a kelet-európai országokban tavaly 2,8 százalékra csökkent a 2002-es 3 százalékról. A legtöbb országban csökkentek a kamatok is; ez alól „Magyarország a kirívó kivétel” – áll az EBRD térségi jelentésében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik