Belföld

Veszteségei miatt átszervezik a Balatoni Halászati Rt.-t

A veszteségek miatt vált halaszthatatlanná a Balatoni Halászati Rt. átalakítása, s a tőkebevonást az önkormányzatok és a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) tulajdonszerzésével szeretné elérni a tulajdonos - jelentette ki csütörtökön Siófokon a BFT ülésén Tátrai Miklós, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkárt-helyettese.

A tulajdonosi jogokat gyakorló tárca nevében elmondta: a 600 millió forint vagyonnal bíró cégnek a vagyonfelélés elkerülése érdekében legalább 200 millió forint mielőbbi tőkeemelésre van szüksége. Miután külső forrás erre nem biztosítható, az érdekeltekre – a tóparti önkormányzatokra és a BFT-re – számítanak az összeg előteremtésében.

Az év végi kormányhatározat nyomán egy hónapja gyakorolja a tulajdonosi jogokat a környezetvédelmi tárca, amely másfél hete megegyezett az öt balatoni horgászszövetséggel a halászat és a horgászat érdekeinek összehangolásáról.

A Balatonon a továbbiakban csak az állított hálós busahalászatot folytatja a cég, mert más halászati módszerrel a kifogott busával azonos mennyiségű egyéb, nemes hal is hálóba kerül. Az egyezség értelmében a horgászok jogosultak ellenőrizni a busahalászatot és az rt. bevonja őket az új halászati tevékenység kialakításába is.

A Balatoni Halászati Rt. március 29-i közgyűlésén lezárták az elmúlt év gazdálkodását és számviteli hiányosságok derültek ki. A cég új vezetése kapta azt a feladatot, hogy május 30-ig dolgozza ki az önkormányzatok és a BFT tulajdonszerzésének a lehetőségeit és terjessze a javaslatot a tulajdonos elé. A társaságnak három éves üzleti tervet kell készítenie, de hosszú távú elképzeléseiket s a legégetőbb kérdések megoldására tett javaslataikat is várja a tárca.

A vagyonfelélés nem lehet megoldás a cég gondjaira, a tartós veszteséget pedig nem fogadja el a tulajdonos. Másfél év alatt el lehet érni, hogy legalább egyensúlyba kerüljön a cég gazdálkodása – hangsúlyozta Tátrai Miklós. Június 30-ig az rt., illetve a minisztérium megteremti a tőkeemelés lehetőségét – közölte Tátrai Miklós, aki kijelentette: ez akkor éri el célját, ha legalább 25 százalékhoz plusz egy szavazathoz jutnak a balatoniak. Mindez körülbelül 200 millió forint tőkeemeléssel járna.

A továbbiakban az rt. feladata a busahalászat folytatása, a halőrzés és a horgászat ellenőrzése, valamint az őshonos halak előnevelése és telepítése. E három feladaton túl idegenforgalmi tevékenységet is vállalhat a társaság, de legalább a null-szaldót el kell érnie – jelentette ki a helyettes államtitkár.

A FAO 200 ezer dollárt, a Balatoni Fejlesztési Tanács, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, valamint az FVM 30 millió forintot nyújt a balatoni busahalászat eszközeinek és módszereinek a megújítására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik