A kötelezettség az államháztartási forrásból származó, adóalapot nem képező támogatással arányos adó levonásának tilalmát jelenti.
A támogatással arányosan le nem vonható, vissza nem igényelhető áfa összege a Pénzügyminisztérium számításai szerint ebben az évben mintegy 3,8 milliárd forint az érintett körben.
Az áfa törvény év elejei legújabb módosításának eredményeként az ilyen kompenzáció nem esik arányosítási kötelezettség alá.
A kompenzáció megkezdéséhez szükséges, hogy a Pénzügyminisztérium megismerje a negyedéves tényadatokat.
A tényadatok megismerése után születik döntés a kompenzálás ütemezésére, és arra, hogy annak végrehajtása milyen lebonyolítási rendben és mely szervezetek közreműködésével kerüljön sor.
A kormány támogatja a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását és nem engedi, hogy a célszervezeteket ellehetetlenítse a szabályozás-változás. Figyelmet fordít arra, hogy a jelentős állami segítség eljusson a rászorulókhoz.

Drámai eredmények a multiláncoknál, veszteséges lett az Auchan, a Spar és a Penny is, jócskán olvadt az Aldi nyeresége
Betett az extraprofitadó, különösen azoknak, akiknek nem is lett profitjuk.