A megrendelés nélkül maradt szakipari cégek is kénytelenek önállóan gondoskodni arról, hogy dolgozni tudjanak – mondotta Laki Péter, a csaknem 300 alkalmazottnak munkát adó, Laki Épületszobrász Rt. vezetője, aki saját beruházást indított. A Róbert Károly körúti Laki Kereskedelmi Központ építésével igyekeznek a gondokon segíteni. A 3600 négyzetméteres, hét emeletes komplexum várhatóan az építési-lakberendezési szakma centrumaként működik majd. Iroda-, kiállító- és bemutatótermeit az épületszobrászathoz, belsőépítészethez, lakberendezéshez kapcsolódó társaságoknak, vagy egyéb, az építőiparhoz tartozó cégeknek kínálják elsősorban. Az itt megjelenő cégek szakmai együttműködésére is lehetőséget lát Laki Péter. Az irodabérleti díjakat 12, az üzletekét 18 euró/négyzetméterrel kalkuláló fejlesztő arra számít, hogy a milliárdos beruházás körülbelül 9 év alatt térül meg.
- 10:27 Sharon Stone áttekeri a filmes szexjeleneteket, mert inkább a képzeletére bízza
- 10:19 Ismét Öböl menti államokat támadott Irán
- 10:03 Rubint Réka kórházi képeket posztolt az elmúlt négy évből
- 10:01 Szinte hihetetlen, hogy csalogattak elő egy csatornába szorult kiskacsát Budapesten
- 09:59 Vihar miatt félbeszakadt meccsen, szinte lehetetlen helyzetből fordítva jutott első WTA-döntőjébe Udvardy Panna
- 09:30 Választási földrajz: Ellenőrizd, nehogy akaratod ellenére felkerülj a nemzetiségi névjegyzékre!
- 09:30 Tőrbe csalták a törökök a leghíresebb magyar bajvívót
- 09:26 Ujhelyi István: Szeretném, ha a Tisza kétharmadot szerezne
- 09:20 Hadsereg zárta le az utakat a magyar–szerb határ közelében
- 09:04 Saját tizenhatosáról lőtt gólt egy kapus a török bajnokságban
- 08:59 Magyar Péter megadta híveinek a választási mozgósítás receptjét
- 08:57 Balavány: Tényleg vége mindennek, ha a másik oldal nyer a választáson?
- 08:52 Schóbert Norbi: Az orvosi statisztikák szerint Rékának már két és fél éve nem kellene élnie
- 08:37 Joe Cullen legyőzésével írt történelmet a vébét megjárt magyar dartsjátékos
- 08:21 Erdő Péter súlyos betegségéből lábadozva üzent húsvétkor
- 19:04 Magyar Péter: Annyi felvételünk van arról, milyen választási csalásokat követ el a Fidesz, hogy nem tudom, milyen adathordozón fér ez majd el
- 05:30 Kvíz: nyúl, tojás, feltámadás – mennyit tudsz a húsvétról?
- 06:31 G7: Nem kizárt az ezerforintos benzinár
- 06:52 Letartóztatták a férfit, aki babakocsijában lőtt agyon egy hét hónapos gyereket New Yorkban
- 20:30 Újabb visszalépések jöhetnek a Kétfarkú Kutya Pártban
- 08:59 Magyar Péter megadta híveinek a választási mozgósítás receptjét
- 06:54 Feldarabolt nagypolgári lakások lepték el a piacot – szakértők mondják el, mi áll a trend mögött, és mire figyeljünk vásárláskor
- 08:01 Ilyen arccal nyílhat meg újra a legendás Gellért fürdő
- 08:06 444: Fantomállásban dolgozhatott a sárvári fürdőben a polgármester ismerőse
- 23:12 Madridban nyert csúcsrangadót, hét pontra nőtt a Barcelona előnye
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
