Belföld

A parlamentben is téma az Anyacsavar című műsor

Az Anyacsavar című műsor, amelyben családok egy időre anyát cserélnek felháborította az MDF-es Gémesi Györgyöt. Napirend előtti felszólalásában azt javasolta, "le kell állítani az ifjúság fejlődését veszélyeztető, lélek- és családromboló műsorok további terjedését" - írja a Magyar Hírlap.

A törvénymódosításról kezdeményezett négypárti egyeztetésig az MDF felszólítja a kormányt, “saját hatáskörében tegyen meg mindent a tarthatatlan helyzet felszámolására”. Az esélyegyenlőségi miniszter azt válaszolta, ő is fenntartásokkal fogadta a műsort, levelet is írt az RTL Klub vezetőjének, bár az első adás megtekintése után reméli, a továbbiakban is alaptalanok lesznek az aggályok.

Szintén napirend előtti felszólalásában a szabaddemokrata Pető Iván az Állami Számvevőszék jelentésére hivatkozva “az előző kormány állatorvosi lovának” nevezte a Nemzeti Színház felépítését, amelyet “manipulációk, félrevezetések és presztízsszempontok” öveztek.

Szijjártó Péter (Fidesz) néhány másodperces áramszünetek miatt többször is megszakadt interpellációjában azt vetette az ifjúsági miniszter szemére, hogy “nincs érdekérvényesítő képessége, illetve ha van, akkor nem az ifjúság érdekében használja, mert a Draskovics-csomag az ifjúság támogatását kurtította meg a leginkább”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik