Belföld

Tagadják, hogy a Microsoft az AOL megvételéről tárgyal

A Time Warner (TW) nem folytat semmilyen tárgyalásokat a Microsofttal a nehézségekkel küszködő AOL eladásáról, közölte a TW szóvivőnője, cáfolva a New York Post cikkét.

„A New York Post cikke pontatlan, és nem is igaz”, közölte Tricia Primrose. A Microsoft szóvivőnője pedig azzal hárította el a cikk kommentálását, hogy nem szokásuk híreszteléseket kommentálni, mert „ha van bejelenteni való, akkor a Microsoft majd bejelenti”.

A lap nevük elhallgatását kérő forrásokra hivatkozva közölte, hogy az utóbbi hónapokban többször tárgyaltak a Time Warner vezetői az AOL esetleges eladásáról, sőt a cég jogászai már hozzá is láttak az esetleges jogi aggályok elhárításához.

2003-ban az AOL nemcsak előfizetőket és bevételt veszített, hanem még nevét is törölték az anyacég nevéből. A cégnek tavaly december 31-én 24,3 millió amerikai és 6,4 millió európai előfizetője van, akik a betárcsázásos internet hozzáférés mellett egyedi tartalmakat és szolgáltatásokat kapnak havi díjukért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik