Belföld

Napi 50 millió forint a terror ellen

Magyarország biztonsági helyzete stabil, terrorfenyegetettség pedig továbbra sincs, nyilatkozta Juhász Ferenc, a nemzetbiztonsági kabinet vezetője a testület ülése után. A bizottság úgy döntött, megszünteti a madridi robbantás után bevezetett óvintézkedéseket.

Mivel nincs új biztonsági kockázat, nincs új intézkedés sem a múlt héten megfogalmazott 25 pont, végrehajtása pedig jelenleg is folyik a titkosszolgálatoknál, a rendőrségnél és a határőrségnél és máris van eredménye a határőrizeti és idegenrendészeti szigorításoknak, mondta Juhász Ferenc.

Az ügyről többet nem hoztak nyilvánosságra, azt azonban kiderült, hogy a biztonsági intézkedések Juhász Ferenc becslése szerint napi 50 millió forintba kerülnek. Természetes ugyanakkor, mondta a politikus, hogy még a határellenőrzés vagy a vízumkiadás szigorú marad, a védett objektumot megerősített őrizete, vagy a nagy létszámú járőrözés a reptereken, vasútállomásokon, az európai helyzet normalizálódásával itthon is enyhülni fog.

A nemzetbiztonsági kabinet ülésén döntöttek arról is, hogy hazánk részt vesz a múlt heti, európai belügyi konferencián elhatározott, erősített együttműködésben, az Europol, vagyis az európai nyomozóhatóság keretein belül, és egy nemzetközi terrorista adatbázis felállításában is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik