Belföld

Eltérő álláspontok a német gazdasági élénkülésről

A német gazdasági miniszter szerint a gazdaság már az élénkülés világos jeleit mutatja. Wolfgang Clement a hannoveri CeBIT-en nyilatkozott így , mint mondta, a számítástechnikai vásár nyomán a többi ágazat is bizakodó lehet a fellendülésben, hiszen az információtechnológia a legjelentősebb innovációs motor, amely kihat az egész gazdaságra.

Ugyanakkor a német Bundesbank továbbra is kételkedik az élénkülés valódi erejében: a német jegybank egyik elnökségi tagja, Franz-Christoph Zeitler szerint nem zárható ki, hogy az idén csak igen csekély fellendülés mutatkozik, amely nem oldja meg a német gazdaság problémáit.


A “Welt am Sonntagnak” nyilatkozva Zeitler kifejtette: a hitelnövekedés, amely a jövőbeni beruházások előjelzője, továbbra is igen csekély, kevesebb mint egy százalék. Az euróövezeti átlag jelenleg öt százalék körül van. Ugyanakkor a fogyasztási kereslet és a munkapiaci fejlemények sem túl bíztatóak jelenleg Németországban.

Más oldalról a magas olajárakat nem érzik akut veszélynek a német gazdasági szakértők. Még ha a jelenlegi magas szint maradna is, akkor sem jelentene ez problémát a német gazdasági konjunktúrára – vélekedik a DIW gazdaságkutató, amely szerint azonban az OPEC országok nem érdekeltek abban, hogy az olajárakat a jelenlegi magas szinten tartsák.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik