Belföld

A Genfi Autószalon különlegességei

A genfi autós seregszemlén a rengeteg szériamodell mellett felsorakoztak érdekes koncepciók és néhány elképesztő jármű is. Tekintse meg galériánkat! >>

ItalDesign

A Giorgio Giugiaro tervezőfenomén által vezetett ItalDesign ezúttal egy hibrid technológiával felvértezett sportkocsit mutatott be. Az agresszív formájú Volta műanyag karosszériája alatt egy hibrid terepjáró alkatrészei bújnak meg. A kocsi ugyanis a Lexus RX400-as alapjaira épül.


A Genfi Autószalon különlegességei 1

Az eredeti hajtásláncot az ItalDesign természetesen alaposan átdolgozta, így a benzinmotor a hátsó tengely elé került, a két kiegészítő villanymotor viszont a helyén maradt. A három motor összesen akár 408 lóerőt képes előállítani, aminek köszönhetően a Volta méltó ellenfele szinte akármelyik szupersportautónak. A kocsi mindössze 4 másodperc alatt gyorsul százra, végsebessége pedig 250 km/óra. A hibrid technológiának köszönhetően ilyen menetteljesítmények mellett képes akár 7,5 liter alatti fogyasztásra is.


A Genfi Autószalon különlegességei 2

Az ItalDesign standon helyet kapott, még egy tanulmány. A Visconti névre keresztelt négyajtós modell az Alfa Romeo 166-os utódjának padlólemezére épül. A kocsit egy 3,2 literes V6-os motor mozgatja, amely több mint 400 lóerős, és mind a négy kereket hajtja. A designban visszaköszönnek a tradicionális Alfa elemek, és a manapság divatos egyívű, a tető vonalihoz igazított hátsó traktus. A Visconti néhány részlet megoldása bizonyára a nemsokára elkészülő 167-esen is visszaköszön majd.

Lamborghini Murciélago Roadster


A Genfi Autószalon különlegességei 3

A Genfi Autószalonon mutatta be a Lamborghini a Murciélago nyitott tetejű változatát. Az olaszok legújabb fenevadja ugyanazt a 6,2 literes V12-es 580 lóerős motort kapja, mint a zárt változat. A tervezők igyekeztek úgy megnövelni a karosszéria merevségét, hogy a némi plusz súlyt hordozó Murciélago menetteljesítményei, és vezetési élménye ne változzon. Ez remekül sikerült, hiszen a nyitott Lamborghini 3,8 másodperc alatt gyorsul százra, végsebessége pedig 330 km/óra körül alakul.

Nissan Qashqai


A Genfi Autószalon különlegességei 4

A Nissan egy négykerék-hajtású koncepcióautót mutatott be. A Qashqai elektronikusan szabályozott hajtási rendszere révén, terepen is jól boldogul, de a mai elvárásoknak megfelelően mindennapos városi közlekedésre is alkalmas. A látványos 20 collos felnikre Michelin PAX-rendszerű defektmentes abroncsokat húztak. A Qashqai első ajtói hagyományosan, a hátsó pedig hátrafelé nyílnak, így a beszállás igazán könnyű.

Az autót felszerelték az összes ma divatos kényelmi kiegészítővel: van navigációs rendszer, variálható utastér, és üvegtető is. A kocsi igazi érdekessége azonban a fényszóró. A LED-es rendszerű világítótesteket ugyanis speciális burkolattal látták el. A burkolatot ugyanolyan színű, mint a karosszéria fényezése, így világosban szinte nem is látszanak az autó lámpái. Bekapcsolt állapotban a speciális búra ugyanúgy átereszti a fényt, mint a hagyományos lámpák.

Opel Trixx


A Genfi Autószalon különlegességei 5

Az Opel egy kisméretű városi koncepcióautót is bemutatott. A három méter hosszú mini egyterűt egy 1,3 literes 70 lóerős common-rail dízel hajtja. A kocsi beltere meglepően jól variálható. A nyitható tetőnek köszönhetően akár mini pickup is varázsolható az autóból. A hátul utazók beszállását tolóajtók könnyítik meg, szükség esetén pedig a jobb első ülést félre lehet hajtani, hogy a hátul utazóknak több terük legyen. Az Opel Trixx egyelőre csak tanulmányautó, az esetleges sorozatgyártásról még nem született döntés.

Rinspeed Splash


A Genfi Autószalon különlegességei 6

A svájci Rinspeed évről évre egyre vadabb tanulmányokat mutat be. Az idei Splash nevű modell akár egy James Bond film kelléke is lehetne. A jármű ugyanis kétéltű. Az első ránézésre tetszetős sportkocsi speciális szénszálas műanyag karosszériát kapott. A mindössze 825 kilós gép kevesebb, mint hat másodperc alatt gyorsul százra, és akár 200 km/órával is repeszthet a szárazföldön.

Ha vezetőnek csónakázni támad kedve, akkor sincs probléma, hiszen a Splash normál kétéltű üzemmódban 50 km/órával képes a hullámokat szelni. A transzformációs művelet az eddigiekben lökhárítóként szolgáló műanyag panel felhajtásával kezdődik, ami mögül kibukkan a motorcsónakokhoz tartozó hajtómű.


A Genfi Autószalon különlegességei 7

Miután vízre ért a jármű a kormánykerék már a hajtómű mozgatására szolgál. Ha kapitány netán nagyobb sebességre vágyik, akkor működésbe lép a második fokozat, lenyílnak az első és hátsó szárnyak, és a Splash szárnyas hajóként funkcionál. Ilyenkor Már 30-as tempónál kiemelkedik az „autó” 60 centiméterre és ideális körülmények között 80 km/órás sebességre is képes felgyorsulni.

A Rinspeed hajóépítési fortélyokat is alkalmaz a Splashben, így több üregből áll a karosszéria, és természetesen fenékszivattyú is rendelkezésre áll, ha netán víz jutna a hajótestbe.

Rolls-Royce EX100


A Genfi Autószalon különlegességei 8

A patinás brit márka fennállásának századik évfordulója alkalomból egy hatalmas méretű négyüléses kabrióval örvendeztette meg a világot. Az EX-jelzés mindig is a nagyméretű tanulmányautók típus kódja volt. Az új modell stílszerűen a százas jelzést kapta. A kocsi tavaly bemutatott Phantom alapjaira épül, részlet megoldásaiban pedig fellelhető az elegáns luxusjachtok exkluzív enteriőrje. A hatalmas karosszéria-felületeket hajópadló jellegű borításokkal kombinálták, a padlót és csomagterét is nemesfa lécekkel burkolták.

A Rolls-Royce motorjának teljesítménye ezúttal is titok de egyes hírek szerint egy kilenc literes V16-os erőmű mozgatja a több mint öt és fél méteres luxus kabriót. A Rolls-Royce EX100-as remek születésnapi ajándék, de a modell sorozatgyártása a gyár szerint is kizárt.

Toyota MTRC


A Genfi Autószalon különlegességei 9

A Toyota európai formatervező központja egy igazán futurisztikus modellel rukkolt elő. Az európai designereket úgy látszik mélyen, érinti a Toyota Formula 1-es szereplése. Hiszen az MTRC (Motor Triathlon Race Car) két egymás mögött elhelyezett ülésben ad helyet utasainak, akárcsak az utóbbi időkben egyre gyakrabban feltűnő kétszemélyes F1-es versenyautók.

A kocsi hajtásáról a négy kerékagyban elhelyezett villanymotorok gondoskodnak, amelyeket üzemanyagcellák látnak el energiával. A tervezők szerint az MTRC egy olyan versenyautó előfutára, amely egyaránt jól szerepelne terepen, és épített versenypályákon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.