Belföld

Elrettentő intézkedések a termékhamisítók ellen

Az európai képviselők olyan törvény elfogadására készülnek, amelynek hatására az EU piacairól kiszorulnának a hamisított termékek.

A jogszabály arra kötelezné a nemzeti kormányokat, hogy a termékkalózok számára elrettentő intézkedéseket fogadjanak el. Így például zároltatni kell majd a gyanús számlákat és a bűnözőket arra köteleznék, hogy fizessék meg az okozott kárt a márka igazi tulajdonosának.

A tagállamoknak be kell majd tiltaniuk a biztonsági elemek hamisításához használható gépek forgalmazását. A szakmai szövetségek pert indíthatnak a hamisító ellen, s a hamis árut a vétkes költségére kell visszahívni a piacról.

Magáncélra letölthetjük a zenét

A szellemi jogok védelmét is szolgáló törvényt az Európai Parlament és a tagállamok képviselői közösen dolgozták ki. A jogszabály-tervezetből némi vita után kivették a hamisítók elleni konkrét büntetésekről szóló paragrafusokat, mert egy belső piacot szabályozó törvényben nincs helye büntetőjogi passzusoknak.

A törvény egyébként csak a kereskedelmi csalás elkövetőit büntetné, azokat nem, akik például magáncélú felhasználásra az internetről töltenek le zenét és filmeket.



Az Európai Bizottság azt reméli, a képviselők ezen a héten elfogadják a törvényt, így azt az áprilisban EU-tagországok kormányai elé kerülhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik