Belföld

Kuncze nem ért egyet a népszavazás ötletével

Kuncze Gábor a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában elutasítóan nyilatkozott arról, hogy véleménynyilvánító népszavazást tartsanak a köztársasági elnök közvetlen megválasztásának kérdéséről.

“Ezek a közjogi kérdések nem olyan egyszerű ügyek, hogy bedobom, aztán majd népszavazáson eldöntjük, azt elég komolyan végig kell gondolni, mert vannak előnyei, hátrányai és ezeket valóban érdemes mérlegelni” – mondta kedd reggel az SZDSZ elnöke.

Kijelentette: “ha én megkérdezném az embereket arról, hogy vajon egyetértenének-e az adók felére csökkentésével, és erről egy véleménynyilvánító népszavazást írnánk ki, akkor elég nagy többséggel ezt a felvetést támogatnák, miközben ez olyan egyéb problémákat vetne fel, amelyeket akkor kezelni kellene, és ez a helyzet megítélésem szerint a közvetlen elnökválasztással is”.

Kuncze Gábor azt a véleményét hangoztatta, hogy végig kellene gondolni a köztársasági elnök státusát, illetve a közvetlen választásból adódó lépéseket. Az egyik lehetőség szerint az osztrák vagy a portugál példa alapján a közvetlenül választott, de gyenge jogállású köztársasági elnök irányába, a másik szerint az erős elnöki jogállást biztosító francia prezidenciális rendszer felé kellene lépni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.