Belföld

Medgyessy: a keménységet érezni akarja a magyar társadalom

Cselekedni kell, az emberek szándékait és törekvéseit érteni szükséges - hangoztatta Medgyessy Péter újságíróknak az MSZP országos választmánya szombati, budapesti ülésének szünetében.

“Úgy kell politizálni, hogy az megerősítse a baloldali értékeket” – mondta a kormányfő, hozzátéve: természetesen úgy kell politizálni, hogy az találkozzon a közvélemény egyetértésével és támogatásával.

Elmondása szerint a választmány egyértelműen kinyilvánította az egyetértését azokkal a kezdeményezésekkel kapcsolatban, amelyeket a parlamentben tett. Mint mondta, megfogalmaztak további tennivalókat, kritikákat is. Medgyessy Péter ez utóbbi közé sorolta, hogy “a keménységet, határozottságot érezni akarja a magyar társadalom”.

Példaként említette az M5-ös autópálya ügyét, amely jelzi, hogy a kormány nem egyszerűen szándékokat fogalmazott meg magával szemben, hanem lépett is. Medgyessy Péter ezzel kapcsolatban álságosnak és szemérmetlennek nevezte, hogy olyanok támadják a probléma megoldóit, akiknek négy éven keresztül nem sikerült rendezniük ezt a kérdést.

Az egyik újságíró felvetette, hogy Hiller István kulturális miniszter szerint szükség lenne baloldali rádióra, baloldali televízióra. Medgyessy Péter ennek kapcsán elmondta: a közmédiumoknak az a dolga, hogy a közszolgálatot teljesítsék. “Emellett, hogy ki milyen médiumot vásárol magának, az mindenkinek a magánügye” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik