Belföld

Budapest is spórol – az iskolák rovására

Koalíciós ellentét miatt a fővárosi közgyűlés csütörtökön nem fogadta el Budapest költségvetését. A leszavazott programot a jövő héten újra tárgyalják - számol be a Magyar Hírlap.

A tervezetet 351 milliárd forint bevétellel és kiadással, 42 milliárd forintos hitelfelvétellel számol. A büdzsé egyik változata szigorú gazdálkodással 53 milliárd forintnyi beruházást engedélyezett. Ezt támogatta az SZDSZ, míg a szocialisták tartózkodtak. A másik változat szerint 53 milliárd forint értékű beruházást kellett volna kihúzni a főváros hétéves fejlesztési tervéből, de ezt senki nem támogatta. A koalíciós felek egymást tették felelősség a kudarcért. A szocialisták csaknem kétmilliárddal adnának többet a rendőrségnek, tűzoltóknak vagy a turizmus fejlesztésére, amit az SZDSZ nem támogat.

A pénzhiány főként az oktatásban lesz érzékelhető, ahol iskola-összevonások, létszámleépítés várható. A fővárosi közalkalmazotti szférában kettő-három százalékos reálbércsökkenés valószínű, a dologi kiadások pedig négy-öt százalékkal csökkennek.
A Fidesz-frakció “egy másodállású főpolgármester másodosztályú költségvetésének” tartja a büdzsé tervezetét, amely “nem foglalkozik az emberek hétköznapi problémáival”. Mindeközben szerintük vészesen eladósodott, 110 milliárd forint hiányt halmozott fel a város.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik