Belföld

A költségvetési bizottság nem hallgatta meg az APEH elnökét

admin
admin

2004. 02. 18. 13:10

Az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága szerdai ülésén a tervezettel ellentétben - a kormánypárti többség döntése alapján - nem hallgatta meg Király László Györgyöt, az APEH elnökét.

A napirendi javaslatban a bizottság az adóhivatal tavalyi teljesítményéről, a 2003-as adóbevételekről és az idei előirányzatok teljesítéséhez szükséges személyi és egyéb konzekvenciák levonásáról kérdezte volna Király László Györgyöt.

Szabó Lajos, a bizottság szocialista alelnöke kezdeményezte, ahogy ezt a napirendi pontot ne tűzze az ülésre a bizottság, mivel szerinte nem aktuális. Elmondta: a tavalyi adóbevételek megtárgyalása a zárszámadás feladata, az idei bevételi előirányzatok teljesítéséhez szükséges személyi és egyéb konzekvenciák levonása pedig az APEH belső szervezeti feladata.

Ellenzéki képviselők tiltakoztak a szocialista javaslat ellen. Varga Mihály, a bizottság fideszes elnöke közismertnek nevezte, hogy a 2003-as adóbevételek jelentősen elmaradtak a tervezettől, és indokoltnak ítélte az elnök meghallgatását.

Mádi László (Fidesz) kifogásolta, hogy a kormánypárti többség “már nem az első alkalommal akadályozza meg” a tervezett meghallgatásokat. Úgy vélte, “rendkívül súlyos ügyek” indokolják az elnök meghallgatását. Balogh László MDF-es képviselő javasolta, hogy az ellenzéki képviselők a jövő héten kérjék fel a APEH elnökét, tájékoztassa őket azokról a kérdésekről, amelyek most nem kerültek napirendre.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Farkas Norbert / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.