Belföld

Mol-rekord: 100 milliárdos nettó eredmény

A Mol 2003-ban az elemzői várakozásokat meghaladó 100,3 milliárd forintos (USD 447m) nettó eredményt ért el 1503,5 milliárd Ft-os árbevétel mellett , jelentette be a társaság pénteken közzétett IFRS konszolidált gyorsjelentésében.

A Mol árbevétele éves szinten forintban számolva 30 százalékkal, nettó eredménye pedig 54 százalékkal nőtt. A Mol 2003-ban 180,7 milliárd Ft EBITDA-t ért el, 40 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A jelentésben Mosonyi György vezérigazgató elmondta, az egyesített MOL-Slovnaft-TVK program magában foglalja az egyes társaságok saját kezdeményezéseit, emellett szinergiát eredményező programokat és várhatóan 260 millió dollár javulást eredményez 2005-re. Becslésünk szerint 2003-ban a 2005-re kitűzött cél hozzávetőleg 40%-át értük el.”

A jelentés szerint a kedvező eredmény részben a kedvező üzleti teljesítménynek, részben a gáz üzletág kiszervezés kedvező adóhatása miatti jelentős (36,5 Mrd Ft) halasztott adónak köszönhető.

A Mol földgáz üzletága a 2002 0,2 milliárd forintos üzleti eredmény után 2003-ban 5,9 milliárdos pozitívummal zárt, ehhez azonban hozzájárult a gáz kiskereskedelmi portfolió eladásán keletkezett egyszeri, 11 milliárd forintos nyereség.

A Mol 2003-ban 16,177 milliárd forintos pénzügyi veszteséget szenvedett el a 2002-es 1,888 milliárdos nyereség után.

A pénzügyi ráfordítások összege 2003-ban 25,9 milliárd Ft volt, ebből a fizetett kamatok értéke 16,7 milliárd Ft-ot tett ki, ami 4%-os csökkenés 2002. évhez képest főként az alacsonyabb átlagos kamatlábaknak köszönhetően. Az árfolyamveszteség és egyéb pénzügyi ráfordítások 2003-ban 41%-kal csökkentek az árfolyamkitettségre vonatkozó hatékonyabb kockázat kezelés következtében. A társult vállalkozásoktól származó eredmény 5,2 milliárd Ft volt, melynek többsége a Slovnaft I. negyedéves, valamint az ÉGÁZ, DÉGÁZ és a Panrusgáz eredmény-hozzájárulásának köszönhető. A külső tulajdonosokra jutó eredmény 2003-ban 4,4 milliárd Ft-tal növekedett, tükrözve a Slovnaft és a TVK hozzájárulását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik