Belföld

Amerikai katona az al-Kaidában

Azzal gyanúsítanak egy amerikai katonát, hogy a hadsereg fegyvereiről információkat poróbált eladni az al-Kaidának - számol be a BBC.

Az amerikai hadseregben szolgál Ryan Anderson, akit titkos információk kiszivárogatásának kísérlete miatt vettek őrizetbe. Andersont már hosszabb ideje figyelte az FBI. Szinte biztos, hogy az amerikai katona nem tudott átadni információt az al-Kaidának, de bizonyítékok vannak arra, hogy az interneten keresztül megpróbált kapcsolatba lépni a terrorszervezettel.


A 26 éves Anderson néhány évvel ezelőtt tért át iszlám hitre. Az elmúlt hónapokban ez már a második eset, hogy muszlim katonát gyanúsítanak információk kiszivárogtatásáva.

Al-Kaida csevej


Stephan Barger ezredes elmondta, hogy Ryan Anderson az al-kaidához közel álló személyek által látogatott internetes társalgószobákban próbálta felkínálni szolgálatait a terrorszervezet vezetőinek. “Szerencsére Anderson nem volt olyan beosztásban, hogy igazán fontos információk birotkába juthatott volna” – mondta Barger ezredes.


A BBC tudósítója szerint az eddig még nem világos, hogy milyen indokok alapján döntöttek éppen Anderson megfigyelése mellett.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik