Belföld

Nem lesz drágább a ferihegyi “duty free”

A ferihegyi repülőtérről induló utasok változatlan feltételek mellett vásárolhatnak a vámmentes (duty free) boltokban május elsejét követően, noha onnantól már "EU-belföldnek" számít Magyarország – tudta meg a Magyar Hírlap.

A területenkívüliség megszűnése, vagyis hogy az esetleges vámot és a forgalmi adót is meg kell fizetni, azt vonná maga után, hogy emelkednének az árak, ami mégsem következik be a gazdálkodás racionalizálása miatt – mondta Jávor Ervin, a vámmentes boltokat üzemeltető Heinemann cég vezetője. Mindez úgy lehetséges, hogy a beszállítók, a nagykereskedők és a ferihegyi repülőteret működtető Budapest Airport racionálisabb gazdálkodással átvállalják az emelés terheit. Ebben nagy segítségükre van, hogy a hamburgi székhelyű Heinemann anyacéget a repülőtéri boltok üzletágában Európa első három vállalkozása között tartják nyilván, így a nagyobb volumenű beszerzések miatt kedvezőbb árakat tudnak elérni. A Heinemann üzemelteti a boltokat, többek között a frankfurti, a hamburgi, a düsseldorfi, a bécsi és a prágai repülőtéren is.


 
Budapesten május elseje után is egy áruk lesz az árucikkeknek, ami a Heinemann “travel value”, máshol “single price”-nak nevezett üzletfilozófiáját tükrözi. Az unió más helyein – a repülőtér adottságaitól függően – van, ahol külön boltokat nyitottak az unión belül, illetve azon kívül utazóknak, természetesen eltérő árakkal.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik