Belföld

3,5 százalékos növekedéssel számol a Pénzügyminisztérium

A magyar gazdaság 2004-ben 3,3-3,5 százalékkal nő, a fogyasztói árszínvonal pedig várhatóan 6-6,5 százalékkal haladja meg az idén az előző évit - áll a Pénzügyminisztérium legfrissebb hivatalos előrejelzésében, amelyet hétfőn tettek közzé.

A pénzügyi kormányzat korábbi prognózisa, amelyet az idei költségvetési törvény tervezetének mellékleteként tettek közzé a GDP 3,5 százalékos bővülése mellett 5,5-6 százalékos fogyasztói áremelkedést jelzett előre. A tárca most a lakossági fogyasztás 1-2 százalékos növekedésével számol, a korábbi 1,5-2 százalék helyett. Változatlanul 6-8 százalékra várják a bruttó állóeszköz-felhalmozás bővülését. A pénzügyi tárca prognózisa szerint az export várhatóan 8-9, az import 7-9 százalékkal lesz magasabb mint 2003-ban. Az előrejelzésben a reálbérek 0-1 százalékos növekedése szerepel erre az évre, míg a folyó fizetési mérleg hiánya a Pénzügyminisztérium várakozásai szerint a GDP 6 százaléka lesz éves szinten az idén, korábban ezt 5 százalékra becsülték. Az államháztartás 2003-as pénzforgalmi szemléletű GDP-arányos hiányát 5,6 százalékra, az idei eredményszemléletű, az uniós normák szerinti deficitet 4,6 százalékra várják. A költségvetési törvényben a 2004-es hiányt a GDP 3,8 százalékában határozták meg, utóbb a kijelölt pénzügyminiszter jelentette be, hogy ez a szám nem
tartható, a hiány a GDP 4,6 százaléka lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik