Már az 1918-as spanyolnáthajárványnak is részese volt a madárinfluenza kórokozója – állítja egy nemzetközi kutatócsoport. A tudósok megvizsgálták az 1918-as kórokozót, és genotípusában felfedezték a madárinfluenza-vírus alapvető jellemzőit. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a spanyolnátha vírusa a madárinfluenza vírusának halálos erejével felszerelkezve pusztított el körülbelül 50 millió embert a XX. század elején. A londoni Nemzeti Orvostudományi Kutató Intézet, az amerikai Harvard, Yale és Emory egyetemek kutatói csütörtökön tették közzé genetikai összehasonlításaik eredményeit a Science című szakfolyóiratban. Fantáziakép Vírus a fagyott alaszkai talajból
Felismerésükben segítségükre volt a tartósan fagyott alaszkai talaj, amely évtizedeken át konzerválta az 1918-as járvány néhány áldozatát, és velük együtt a kórokozó vírust is. A munkacsoport így képes volt rekonstruálni a kórokozó bizonyos fehérjeanyagait, köztük egy glükoproteint, amely döntő szerepet játszott a fertőzés terjedésében.
A fertőzések során kulcsszerepe van az influenzavírus kötőfehérjéjének, a hemagglutininnak (HA), amely elősegíti, hogy az influenzavírus a fogékony sejthez kapcsolódhasson, s így örökítőanyaga a sejtbe furakodhasson. Az emberi és a madárinfluenza-vírus kötőfehérjéje rendszerint más-más sejtekkel lép kapcsolatba, ezzel magyarázható, hogy a madárinfluenza többnyire nem veszélyes az emberre.
Pusztítóbb volt a pestisnél
Egyes statisztikák szerint az 1918-as spanyolnátha csaknem egymilliárd embert fertőzött meg. Az első világháború befejezésében is jelentős szerepet játszott a járvány, a katonák ugyanis túl betegek voltak a harchoz, illetve a járvány idején mindkét oldalon többen haltak meg a betegségben, mint az ellenség fegyvereitől. A járvány nagyobb pusztítást végzett, mint a középkori pestis. Annak ellenére, hogy a Távol-Keletről terjedt át, a spanyolnátha elnevezést kapta, mert hatásairól először Spanyolországban kezdtek részletesen cikkezni. A vírus három hullámban érkezett, ezek közül a második, az 1918 szeptember-decemberi időszak követelte a legtöbb halálos áldozatot. Bár a fertőzöttek többsége néhány hét után felépült a betegségből, a halálos áldozatok jelentős része 24 órán belül meghalt a vírustól.
A kutatócsoport összehasonlította a spanyolnátha HA fehérje háromdimenziós kristályos szerkezetét a madárinfluenza vírusának megfelelő struktúrájával. Ennek során megállapították, hogy az 1918-as halálos kórokozó több tulajdonsága csak azoknál a vírusoknál fordul elő, amelyek a madarakat fertőzik meg. Az 1918-as vírus szerkezetének vizsgálatához a kutatók egykristály-röntgendiffrakciós eljárást használtak Ennek segítségével sikerült felvázolni a víruskötő fehérje háromdimenziós szerkezetét is.
A szerkezet megmagyarázza, miért okozott akkora pusztítást az 1918-as járvány: a vírusnak csak nagyon apró változásokra volt szüksége ahhoz, hogy a madárról átterjedve az emberre is veszélyes legyen. Sokkal kisebb változás kellett hozzá, mint az 1957-es ázsiai és 1968-as honkongi járványok esetében.
Ez a kutatás azonban nem segít a jelenlegi járvány megfékezésében. A Távol-Keleten terjedő madárinfluenza víruskötő fehérjéje, illetve a 1918-as spanyolnátha fehérjéje merőben eltérő. 
