Belföld

Húszmilliárdos beruházás indul Egerben

A német tőkével működő ZF Hungária a következő három évben 74 millió eurót fektet be Magyarországon, forgalmát 2008-ig megnégyszerezi. A cég árbevételének 6 százalékát fordította kutatás-fejlesztésre 1999 óta.

Ulrich Diller, a ZF Hungária Kft. elnök-igazgatója a cég szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a közel 20 milliárd forintos beruházás keretében egri gyárukban egy 15 ezer négyzetméteres csarnokot építenek a meglévők mellé és fejlesztési forrásokat fordítanak a K+F tevékenységre, a beszállítói háttér fejlesztésére. A beruházás révén 2008-ra megduplázzák a jelenlegi 60 ezres sebességváltó-kibocsátásukat.

A tavaly szeptemberben megkezdett kormányműgyártás a 2004. évi 100 ezer darabról 1,2 millió darabra növekszik 2008-ra éves szinten. A szervószivattyú gyártását 2005-ben kezdik és az akkora tervezett éves 600 ezer darabos termelését 2008-ra 1,7 milliósra növelik – mondta az elnök-igazgató.

A beruházás megvalósításához a létszámot a jelenlegi 570-ről 2008-ra 1400-ra növelik és a beszállítóiknál foglalkoztatottak száma a jelenlegi 700-ról 2000-re emelkedik. A kft. árbevétele a tervek szerint a 2003. évi 100 millió euróról 2008-ra 440 millió euróra emelkedik éves szinten.

Az elnök-igazgató kérdésre válaszolva elmondta, hogy a magyarországi tevékenység nyereségével elégedettek és ebből finanszírozzák a fejlesztéseket. Ulrich Diller a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a ZF Hungária nagy figyelmet fordít a kutatás-fejlesztésre. Ezt jelzi, hogy Egerben 1999 óta nemzetközi kutató-fejlesztő központot működtetnek és az árbevétel 6 százalékát fordítják erre a célra.

Az elnök-igazgató kérdésre válaszolva elmondta, hogy a növekvő árbevétel mellett is ezt az arányt tartják a jövőben is. Az egri kutató-fejlesztő központban a transzporter sebességváltó saját gyártmányfejlesztését végzik és a produktumot az egész ZF konszern használja.

Az elnök-igazgató elmondta azt is, hogy nagy gondot fordítanak a beszállítói hálózat fejlesztésére. Jelenleg a kft. 60 millió euró értékű beszerzésének 38 százalékát magyar beszállítók adják, és ez az arány 2008-ra 56 százalékra növekszik.

A beszállítókat a ZF Hungária segíti a gyártástechnológia kialakításában, a minőségfejlesztésben, a logisztikában, a finanszírozásban. Az utóbbival kapcsolatban az elnök-igazgató elmondta, a ZF Hungáriával kötött hosszú távú beszállítói szerződést a bankok kedvezően értékelik. Elhangzott, a magyar beszállítói háttér a ZF konszern nyugat-európai gyárainak is szállít, éves szinten 85 millió euró értékben.

A ZF Hungária Kft. 1996-ban a Csepel Autógyár sebességváltó gyárának megvásárlásával kezdte meg magyarországi tevékenységét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik