Belföld

Magáncélra használják az Alkotmánybíróság faxát

Magáncélra használja az Alkotmánybíróság (AB) infrastruktúráját, faxát, telefonját és fejléces levélpapírját a testület két tanácsadója – hívta fel a Magyar Hírlap figyelmét egy neve elhallgatását kérő jogász.

A kijelentést az illető dokumentumokkal tudja igazolni. Az ügyet a Köztársasági Etikai Tanács mellett Keller László közpénzügyi államtitkár is elítélendőnek tartja.

Az ügyre a névtelenséget kérő jogász többször felhívta az AB elnökének figyelmét, közérdekű bejelentésére azonban érdemi választ nem kapott. A jogász úgy látja: el lehet menni egy ilyen eset mellett egy magáncégnél az üzleti életben, esetleg a politikában, de egy olyan szigorúan szakmai alapon tevékenykedő, magas presztizsű szervezet, mint az Alkotmánybíróság, szerinte nem engedhet meg magának hasonlót.

Az említett tanácsadók alkotmánybírósági pozíciójuk mellett a Magyar Közigazgatási Kar (MKK) vezető tisztségeit is betöltik: egyikük elnöke, másikuk főtitkára a közigazgatási dolgozókat tömörítő szervezetnek. A bizonyítékok szerint az érintettek az MKK nevében küldtek faxokat, illetve leveleket, amiben – a bejelentő szerint – nem is az a felháborító, hogy ezzel azt a látszatot keltik, mintha a szervezet az Alkotmánybíróság székhelyén, annak ügykezelési rendjébe illeszkedve működne, hanem, hogy a többi civil szervezetben emiatt könnyen az a kép alakulhat ki, mintha az említett egyesület az Alkotmánybíróság megkülönbözetett figyelmét élvezné.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik