Belföld

Draskovics sem jelent meg a költségvetési bizottság ülésén

Sem Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszter, sem a kormánypárti bizottsági tagok nem jelentek meg az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottságának hétfői ülésén , amelyet határozatképtelenség miatt nem tudtak megtartani.

Varga Mihály, a bizottság fideszes elnöke elszalasztott lehetőségnek nevezte a történteket. Úgy vélte: Draskovics Tibor tájékoztatást adhatott volna a gazdaság helyzetéről, illetve terveiről. A bizottsági elnök példátlannak nevezte, hogy a kijelölt pénzügyminiszter válaszra sem méltatta a bizottság meghívását. Az MSZP szerint az ellenzék rontja a gazdaságban elindult jó folyamatokat.

A fideszes politikus bejelentette, hogy az ügyrendi bizottság állásfoglalását kéri abban a kérdésben: Draskovics Tibor mint köztisztviselő megteheti-e, hogy sem személyesen, sem helyettes révén nem képviselteti magát az ülésen. “Annál is inkább, mert Draskovics Tibor jelenleg is a kormány tagja államtitkári rangban” – mondta.


Draskovics Tibor válaszlevele az ülésen megjelent bizottsági tagok távozása után érkezett meg. A kijelölt pénzügyminiszter azt írta: köszönettel vette kézhez pénteken, a munkaidő befejezését követően érkezett meghívását a költségvetési bizottság ülésére. Hozzáfűzte: a hétvégi és a hétfő reggeli hivatalos nyilatkozatokból értesült arról, hogy a bizottság tagjai határozatképes számban nem lesznek jelen az ülésen, így a bizottság ülésére nem kerül sor. Hangsúlyozta: az ülés tervezett időpontjában nehezen halasztható hivatalos elfoglaltsága van. Draskovics Tibor végül reményét fejezte ki, hogy rövidesen sorra kerülő miniszteri meghallgatása során részletesen tájékoztathatja a bizottság tagjait helyzetértékeléséről, terveiről és felelős párbeszédet kezdhetnek a magyar gazdaság kiegyensúlyozott fejlődése érdekében szükséges lépésekről.


Az Orbán-kormány pénzügyminisztere hangsúlyozta: a Fidesz lehetőséget látott volna arra, hogy a hétfői ülésen áttekintsék, mi történik és mi történt a gazdaságban, valamint azt, hogy a 2004-es költségvetés és államháztartás számai hogyan alakulnak. Varga Mihály nehezményezte, hogy a bizottság múlt heti ülésén a két meghívott, Medgyessy Péter és László Csaba nem jelent meg, helyettük Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára adott választ a testület tagjainak kérdéseire.

“Sajnálatosnak tartom, hogy Medgyessy Péter a hivatalos programjait lemondva alkalmat talál arra, hogy részt vegyen az MSZP elnökségi ülésén, de a bizottság ülésére nem tud eljönni” – mondta az ellenzéki politikus. Hozzátette: a házszabálynak megfelelően, bizottsági tagok kétötöde kezdeményezte Draskovics Tibor meghívását a bizottság ülésére. Választ szerettek volna kapni arra, hogy a kijelölt pénzügyminiszter szerint hogyan alakul az államháztartás helyzete, és milyen tervei vannak a 120 milliárd forintos megtakarítási csomagot illetően, aminek első változata a mai lapokban megjelent információk szerint elkészült.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik