Belföld

Terták Ádám, az Ernst and Young elnöke az Év Menedzsere

Terták Ádámot, az Ernst and Young Kft. elnökét választották a 2003. év legjobb menedzserének a Menedzserek Országos Szövetségének kilencedik alkalommal kiírt pályázatán.

A zsűri indoklása kiemeli a győztes minden időben konzekvens, felelős és átlátható cégvezetését, amelynek eredményeképpen az általa 1989-ben 30 fővel alapított Ernst and Bonitas cég mára csaknem 400 fős elismert és meghatározó piaci szereplővé váló Ernst and Young Kft.-vé nőtte ki magát.

Munkájának elismerését, és az általa vezetett cég megbízhatóságát jelzi, hogy Terták Ádám több évig töltötte be a korrupció megfékezéséért küzdő Transparency International magyarországi tagozatának elnöki tisztét, ahol jelenleg is elnökségi tag.

Az év menedzserét, az országos sajtóorgánumok és a szakmaiszervezetek képviselőiből álló 11 tagú zsűri választotta meg. A díjat először 1995-ben ítélték oda, azóta többek között Járai Zsigmond, Straub Elek és Orbán István vehette át kapta meg az elismerést.

A tájékoztató szerint, az év menedzsere díj mára a magyar menedzser szakma legtekintélyesebb elismerésének számít. Rangját egyrészt az adja, hogy ez az egyetlen olyan hazai pályázat, amely a vezetést, mint szakmát helyezi a figyelem középpontjába, függetlenül attól, hogy a vállalatvezető menedzser a gazdaság mely ágában dolgozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik