Belföld

A vártnál kisebb érdeklődés az államkötvény aukciókon

A gyenge érdeklődés miatt az eredetileg felkínált 35 milliárd forint értékű 5 éves állampapírból csak 27 milliárd forintnyit értékesített az Államadósság Kezelő Központ Rt. (ÁKK) a csütörtöki aukción, a kötvény átlagos éves hozama 0,05 százalékponttal csökkent az előző értékesítéshez képest.

Az ötéves kötvényre 33,9 milliárd forint értékű jegyzés érkezett. A tízéves futamidejű kötvényre a befektetők 39,32 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatokat, ebből az erdetileg meghirdetett 25 milliárd forintnyit fogadta el az ÁKK. A tízéves kötvény aukciós hozama kis mértékben, 0,10 százalékponttal emelkedett. Az ötéves futamidejű kötvények 9,22 százalékos átlagos éves hozammal keltek el az egységes hozammutató (EHM) alapján. Az elfogadott legalacsonyabb hozam 9,13 százalék, a legmagasabb 9,39 százalék volt. Az egy hónappal korábbi értékesítéskor 9,27 százalékos, két hónapja pedig 9,60 százalékos hozam alakult ki.


A nemzetközi értékpapír-piaci szövetség ajánlása szerint számítva (ISMA) 9,23 százalék volt az átlaghozam a mostani aukción, az elfogadott hozamok pedig 9,14 és 9,40 százalék között szóródtak. Egy hónappal korábban 9,28 százalék, két hónapja 9,60 százalék volt az aukciós átlaghozam. Az ötéves államkötvények 90,8357 százalékos átlagáron keltek el. A tízéves futamidejű kötvények átlagos éves hozama 8,12 százalék lett az EHM alapján.


Az elfogadott legalacsonyabb hozam 8,07 százalék, a legmagasabb 8,17 százalék volt. Egy hónappal korábban 8,02 százalékos, két hónapja 8,44 százalékos átlagos éves hozam alakult ki az aukción. Az ISMA szerint számítva 8,13 százalékos átlaghozammal keltek el a tízéves kötvények, az elfogadott hozamok 8,08 és 8,18 százalék között szóródtak. A legutóbbi aukción 8,03 százalék, két hónapja pedig 8,45 százalék volt az aukciós átlaghozam. A tízéves államkötvények átlagos eladási ára 82,4175 százalék lett.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik