Belföld

Dunaferr – eldől a sorsa

Még januárban pont kerülhet a Dunaferr évtizedek óta húzódó privatizációjának végére. Információink szerint rövidesen végeznek a megállapodás-tervezet kidolgozásával.

A Dunaferr privatizációjára tavaly december 23-án nyerte el a jogot az ukrán-svájci konzorcium, amelyet a Donyeck-medence legnagyobb
Dunaferr – eldől a sorsa 1

vállalatcsoportja, a Donbass Ipari Szövetség (DISZ), a svájci Duferco és a DISZ-hez tartozó Alcsevszkij vaskombinát alkot. Januárban azután megkezdődtek a tárgyalások a pályázó konzorcium és az érdekeltek között. A megbeszélések során elsősorban azt kell tisztáznia a svájci-ukrán triónak, hogy milyen feltételekkel tudja tovább működtetni a dunaújvárosi vasművet.

 A Dunaferr főbb adatai

A Dunaferr társaságcsoport a magyar acélipar meghatározó vállalkozása, az ország egyik legnagyobb termelő vállalategyüttese. Konszolidált árbevétele meghaladja a 152 milliárd forintot. Termelése évi 1,335 kilotonna nyersvas, 1,652 kilotonna LD-acél, és 1,395 kilotonna melegen hengerelt készáru. A társaságcsoport tevékeny részese az európai acélkereskedelemnek, export forgalmának több, mint 70 százaléka az Európai Unió tagállamaiba irányul.

Január végén vége?

Mint azt a pályázó konzorcium képviselőjétől a FigyelőNet megtudta, január végére tervezik befejezni a tárgyalásokat az érdekeltek. Ez azt jelenti, hogy erre az időpontra dolgozzák ki a privatizációs szerződés főbb pontjait, s ennek alapján a jelenlegi tulajdonos, az ÁPV Rt. saját döntéshozó szervei elé terjesztheti a javaslatot.


A javaslat elfogadásának időpontjáról természetesen nem nyilatkozhatott a vevőjelölt képviselője. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a bankokkal és a szakszervezetekkel is tárgyal a konzorcium. A megbeszélések témája nyilvánvalóan az, hogy milyen feltételeknek kell teljesülniük az új tulajdonos szerint a Dunai Vasmű tovább üzemeltetéséhez.

A jövőre nézve ígéretesnek tűnik, hogy a Duferco és a Donbass január 16-án bejelentette, hogy közös vállalatot hoznak létre az Alcsevszkij vaskombinát fejlesztésére. A kombinát egyrészt közvetlenül is részt vesz a Dunaferr esetleges privatizációjában, másrészt a Duferco-Donbass megállapodás kapacitásbővítést céloz meg az Alcsevszkijnél. Ez pedig áttételesen pozitívan hathat a Dunaferr további fejlesztése szempontjából is.

 Donbass-adatok

A Donbass Ipari Szövetség, Ukrajna és a FÁK államok egyik vezető vaskohászati vállalatcsoportja 1995-ben alakult meg a Donyecki Régió iparvállalatai tevékenységének összehangolása céljából, a következő intézmények és vállalatok közreműködésével: Ukrán Technikai Tudományok Akadémiájának donyeck régióbeli tagozata (11 százalék), Ukrán Közgazdasági Tudományok Akadémiája (11 százalék), Azovinteksz Tervező-kivitelező Rt., Mariupol (39 százalék), Vizavi Rt. (Donyeck) (39 százalék). A mára több mint 40 iparvállalatot magába foglaló holding összesített forgalma 2002-ben elérte a 2,8 milliárd dollárt. A Donbass Ipari Szövetség fő tevékenységi köre az acél, hengerelt termékek, acélcsövek és koksz termelése, valamint vaskohászati és kokszoló berendezések gyártása.

Regionálisan terjeszkedik a Donbass



A Donbass egyébként a múlt év végén több privatizációs pályázaton is sikeresen szerepelt. Így például a czestochowai lengyel vasműért folyó versenyben bekerült a legutolsó körbe a DISZ, és egy másik lengyel vállalat, egy csődbe jutott társaság, a fémdobozokat gyártó Pekpol felvásárlásával, illetve adósságai átvállalásával is próbálkoznak, mintegy 673 millió zloty, vagyis 181 millió amerikai dollár értékben.

Sikerrel vett részt ugyanakkor egy ukrajnai privatizáción nemrégiben a Donbass. Megszerezte az egyik szomszédos kohászati központ, Dnyepropetrovszk egyik legnagyobb üzemét, a Dzerzsinszkijről elnevezett céget.


Azt nem sikerült megtudnunk, hogy a magyarországi privatizációs tárgyalások „milyen irányba tartanak”, pozitívan vagy negatívan alakulnak-e. A Donbass képviselője ebben az ügyben nem kívánt részleteket elárulni.  


Vita a bérekről


A Dunaferrt érintő januári hír volt, hogy miután az alapbérfejlesztésben a tárgyalások legutóbbi fordulóján sem közeledett a munkáltató és az érdekképviseletek álláspontja a Dunai Vasműnél, a szakszervezetek tárgyalódelegációja az ÁPV Rt.-nél folytatta az egyeztetést. A Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke, Bálint Mihály korábban elmondta: a szakszervezetek nem tudják elfogadni a munkáltató 3,8 százalékos alapbér-fejlesztési javaslatát, az ugyanis lényegesen alacsonyabb az Országos Érdekegyeztető Tanács által javasolt 8 százalékos keresetnövelésnél. (Egyébként a Magyar Postánál éppen kedden írták alá a bérfejlesztésről szóló megállapodást, amely – talán nem véletlenül – nyolc százalékra vonatkozott.)

Bálint Mihály az MTI-Ecónak elmondta azt is, hogy informális találkozóra kerül sor a szakszervezetek tárgyalódelegációja és a Dunaferr privatizációs pályázatán győztes konzorcium képviselőivel. A megbeszélésen az érdekvédők tájékoztatják a jövendő tulajdonost a bér- és szociális tárgyalások alakulásáról. Ezzel kapcsolatban jegyezte meg a Népszabadság kommentárja, hogy a vasasok immár leginkább az ukrán-svájci konzorciumban bíznak: Bálint Mihály szerint a szakszervezet abban reménykedik, hogy a leendő tulajdonos jobb ajánlatot tesz, mint a mostani, vagyis az ÁPV Rt.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik