Belföld

Tizenkilenc magyar vállalat küzd iraki megrendelésekért

A külügyi szóvivő szerint az iraki újjáépítés érdekében zajló kuvaiti nemzetközi kiállításon részt vevő 19 magyar vállalat számára jó lehetőség kínálkozik arra, hogy saját jövőjét egyengesse.

“A magyar diplomácia megpróbál lépéseket tenni azért, hogy az Irakban és a térségben speciális ismeretekkel és múlttal rendelkező magyar vállalatok be tudjanak kapcsolódni az iraki újjáépítésbe” – mondta Tóth Tamás keddi tájékoztatóján, az MTI kérdésére válaszolva.

Kuvaitban hétfőn kezdődött az iraki újjáépítést célzó négynapos nemzetközi kiállítás, amelyen Magyarországot Major István helyettes külgazdasági államtitkár és 19 vállalat képviseli. A kiállító magyar cégek között – mások mellett – hűtéstechnikával, autóalkatrész-exporttal, malomipari berendezések gyártásával, agrárkereskedelemmel, elektronikai berendezések gyártásával, könnyűszerkezetes házépítéssel, olajfúrással, vízberendezésekkel és környezetvédelmi beruházásokkal foglalkozó vállalat szerepel.

Tóth Tamás újságírói érdeklődére elmondta: Iraknak mintegy 150 millió dolláros tartozása van Magyarországgal szemben, ennek rendezéséről “hosszabb ideje gondolkodik” a két fél. Hozzátette: Magyarország eddig nem ajánlotta fel az adósság esetleges elengedését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik