Belföld

Demján is pályázna a Mahart-vagyonra

Öten érdeklődnek a Mahart vagyona iránt, az ÁPV Rt. mégis halogatja a cég eladását. A Masped és a Waberer’s mellett a Demján-féle TriGránit is rajtra kész - számol be a Népszabadság.

Az érdeklődés hiánya aligha indokolja, hogy az ÁPV Rt. hónapok óta képtelen döntésre jutni a Mahart privatizációjának feltételeiről. Értesüléseink szerint legalábbis a Masped Rt., a Plimsoll Kft. (a Dunaferr Portolan menedzsmentjének cége), a német Meyer-csoport, és a Waberer’s csoport után immár a TriGránit Rt. is kész versenybe szállni a hajózási társaság egyes üzletrészeinek, illetve ingatlanjainak megszerzéséért.

A kormány december végéig adott időt az ÁPV Rt.-nek a Mahart privatizációjának megindítására. Az állami hajóstársaságot a vagyonkezelő egyben vagy részekre szedve is eladhatja. A tavaly év végén feldarabolt társaság utódcégeinek értékesítési feltételeiről azonban az ÁPV Rt. igazgatósága a határidő lejárta ellenére máig nem határozott. Holott Csikós Bálint, a vagyonkezelő vezérigazgató-helyettese lapunknak korábban arról beszélt: a Mahart privatizációs pályázatainak előkészítése folyamatban van, kiírásukra legkésőbb decemberben sor kerül.

A privatizációs pályázatok megszületését talán meggyorsítja, hogy a hírek szerint a Mahart egyik utódcége, a Csepeli Szabadkikötő Rt. megvásárlásának lehetősége a TriGránit Rt. tulajdonosainak a fantáziáját is megmozgatta. A Demján Sándor irányítása alatt álló társaságnál nem nyilatkoznak a csepeli területtel kapcsolatos terveikről. Ennek ellenére úgy tudjuk: a TriGránit a szabadkikötő iránt szintén érdeklődő Waberer’s csoporttal közösen vásárolná meg a hajózási társaság legértékesebb utódcégét.



 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik