Úgy tűnik, igaz a Figyelő híre (A technokrácia bajnoka >>), mely szerint a január hetedikén, kenyai nyaralásának ideje alatt kinevezett
A múltkori húzás
A kabinet legutóbb szeptemberben döntött a mostanihoz hasonló léptékű kiadáscsökkentésről. Akkor 300 milliárddal kívánták meghúzni a nadrágszíjat, ezért az eredeti tervek szerint nyolcezer fővel, a valóságban ennél kisebb mértékben csökkentenék a 80 ezres központi adminisztráció és egyben a 800 ezer fős teljes közszféra létszámát. Ez a pénzügyi tárca előzetes számításai szerint 20 milliárd forint megtakarítást jelentett, a 300 milliárdos költségcsökkentés többi részét (280 milliárd forint) pedig a központi intézmények működési költségének 7, fejezeti előirányzatainak 25 és beruházásainak 30 százalékos csökkentése hozta meg. A takarékos állam eszméje jegyében akkor a kormányzat jelentős számú gépkocsitól vált meg, csökkent a vezetői megbízások száma, valamint szigorodott és egységessé vált a mobiltelefonok használata.
A szokatlanul gyors startról a pénzügyminisztériumi sajtóközleménye adott tájékoztatást. Csütörtökön déltől egy ingyenesen hívható telefonszámon (06-80-204-398), a félig megújult PM-honlap moderált fórumán vagy e-mailen is bárki eljuttathatja ötletét, elgondolását a minisztériumhoz a költségvetési kiadáscsökkentéssel kapcsolatban.
Mire szolgál ez a legalábbis látszólag a közvetlen demokráciát preferáló mutatvány? Mint emlékezetes, László Csaba pénzügyminiszter menesztését és az utód kinevezését Medgyessy Péter miniszterelnök hivatalosan azzal indokolta, hogy az államháztartás hiánya a tervezettnél magasabb. A kormány eredeti elképzelése szerint – alkalmazkodva az euróbevezetés feltételeinek teljesítéséhez – az államháztartás GDP-arányos hiányát idén 3,8 százalékra kellene leszorítani. Ezt a számot korrigálta a kijelölt pénzügyminiszter legutóbbi nyilatkozatában 4,6 százalékra. E reálisabbnak tűnő hiányadat eléréséhez 120 milliárddal kell csökkenteni a kiadásokat. A fórumon tehát ezt az összeget keresi a PM.
Bokrost, reformot stb.
• „Az önkormányzati adóhatóságok hatásköreit vajon át lehet-e telepíteni a központi adóhatósághoz, úgy hogy az ne okozzon károkat az önkormányzatok pénzügyi függetlenségében? Ugyanis, ha ez megoldható, akkor 3000 adóhatóság szűnhetne meg és koncentrálódhatna az ügyintézés az APEH Igazgatóságok és az APEH Sztadi segítségével. Ezzel pedig jelentős közpénzek takaríthatóak meg.” –
• „Kezdjenek hozzá az államháztartási és egészségügyi reformhoz! Nevezzék ki pénzügyminiszternek Bokrost! Így is, úgy is bukják a következő választást, az elkövetkezendő két évben ezért lehetne valami normális dolgot is csinálni.”
• „A Gripenekre szánt 80 Mrd egy kicsit segíthetne mert hová megyünk mi légi utántöltéssel vadász-bombázni és kit?”
Forrás: http://www.pm.gov.hu/
A megszorítás pontos részleteit már csak azért is érdemes megismerni, mert a korábbi, ugyancsak a lakosság ötleteiért folyamodó pénzügyminisztériumi fórumokon alig érkezett használható ötlet a tárcához. Csák Csongor, a Pénzügyminisztérium szóvivője szerint a korábbi hozzászólók, akik az üvegzsebtörvény kidolgozása során ötletelhettek, többnyire magától értetődő javaslatokkal álltak elő. Mások túlságosan is drasztikus eszközökhöz nyúltak volna (hat minisztérium bezárása, a parlament felszámolása), és volt olyan is, aki saját szoftverét akarta a PM-re sózni, ami szerinte nagyban hozzájárult volna a közigazgatás hatékony működéséhez.