Belföld

A kormányszóvivő nem tud kormányátalakításról

A kormányszóvivő a Népszabadság című napilap csütörtöki számában megjelentekre reagálva elmondta: nincs tudomása arról, hogy a miniszterelnök kormányátalakítást vagy további személycseréket tervezne.

“Nincs tudomásom arról, hogy a miniszterelnöknek most ilyen szándéka lenne” – jelentette ki Gál J. Zoltán. A lap értesülései szerint a miniszterelnök még az európai parlamenti választások előtt – várhatóan május környékén – átalakítja kormányát, és ez nem csupán személycseréket, hanem strukturális átszervezéseket is jelenthet.

A cikk szerzője azt írja, hogy László Csaba pénzügyminiszter menesztésekor “Csillag István gazdasági és Burány Sándor munkaügyi miniszter posztja is veszélyben forgott”. A napilap szerint továbbá van olyan terv, hogy a gazdasági tárcáról leválasztják a közlekedésügyet. Az új minisztérium állítólag az infrastrukturális nevet kapná, és a tervek szerint ide kerülnének az útépítéssel kapcsolatos ügyek mellett a területfejlesztési feladatok is.

Medgyessy Péter miniszterelnök legutóbb tavaly májusban szervezte át kabinetjét. Akkor egy televíziós interjúban, kérdésre válaszolva a “választásokat” jelölte meg olyan időpontként, amely után lesz a következő kormányátalakítás.

Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök szerint sem igaz a kormány átalakításáról szóló hír, amely szerint felmerült Csillag István gazdasági miniszter menesztése is. Kuncze Gábor sajtótájékoztatóján a rászorultsági alapon működő szociálpolitikáról, az adók csökkentéséről, valamint az egészségügyi és a közigazgatási reform felgyorsításának szorgalmazásáról beszélt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik