Belföld

Hat új tévéadó indul az idén Romániában

Bár a romániai tévépiacon már nem lehet dobbantani, az ország leggazdagabbjai itt is üzletet szimatolnak. A Media PRO tröszt mellett a Micula-fivérek és Voiculescuék is terjeszkednének: utóbbiak az Antena 1 mellett három új adót indítanának.

A PRO TV, Antena 1 illetve TVR 1 által uralt vizuális média-piacon most már nagyon nehéz említésre méltó részesedést szerezni. Ami azonban a réteg-televíziókat illeti – bár konkurencia itt is van – még nem igazán alakultak ki “monopóliumok”, így az új adók inkább e téren nyomulnának.

A leggazdagabb 300 romániai toplistáján 650 millió dolláros vagyonnal második helyre befutó Micula-fivérek– miután tavaly 20 millió dolláros befektetéssel létrehozták a nem túl sikeres National TV-t, idén újabb média-befektetésre készülnek: két új rádióadót, a National FM-et és a Favorit FM-et, illetve egy hírtelevíziót hoznának létre N-24 névvel. Terveik közt szerepel ugyanakkor egy HBO-hoz hasonló, Film TV nevű televízió beindítása is.

A Media PRO tröszt is filmben utazik

Az ő próbálkozásuk Cinema PRO név alatt futna. Mindezt akkor, mikor hírek szerint az HBO Románia nézőinek csupán 20-25 százaléka fizeti a bérleti díjat, a kalóz-dekóderek piaca virágzik. A Realitatea- és Etno TV-tulajdonos Silviu Prigoana dokumentumfilm-, illetve országos rádióadóban gondolkodik, ugyanakkor nem ellenőrzött források szerint a magyarországi, illetve német RTL is a romániai nézők felé kacsintgat – erre utal a PRIMA-val való, egyre szorosabb együttműködés.

Idén ráadásul három, napi 24 órán keresztül sugárzó testvér-adója indul az Antena 1-nek: az Antena 2, Antena 3 és Antena 4. Tervek szerint ezek rétegadók lesznek – az első zeneadó, a második hírműsorokra összpontosít, a harmadik pedig teleshopping-csatorna lenne. Az új televíziók tulajdonosa a Voiculescu-család az Intact cégcsoport révén (mely többek közt az Antena 1 tévéadót, a Jurnalul National és Gazeta Sporturilor napilapot, egy nyomdát valamint a Romantic rádiót is birtokolja). Florin Nicoara, az Antena 1 műsor-igazgatója április végére ígéri az Antena 3 hírtelvízió indulását.

A média-kritikusok által műfajában jelenleg legjobbnak tartott Antena 1-es Observator hírműsor munkatársai alkotják majd az új szerkesztőség gerincét. Az Antena 3-nak a Realitatea TV-vel kell megosztoznia a szűknek ígérkező piacon – a Realitatea idei nézettségét hírek szerint nagyrészt az iraki háborúnak köszönheti, így nem vehető biztosra az új hírtévé sikere. Bár az idén – lévén választási év – a nézőközönség várhatóan nagyobb érdeklődést mutat majd hírműsorok iránt.

Dan Voiculescu. Idén négyszer több mosoly?

Dan Voiculescu üzleti tevékenysége mellett egyszersmind a Román Humanista Párt (PUR) elnöke, és bár amikor a PUR paktumot írt alá az akkori PDSR-vel a 2001-es választások előtt, az Intact cégcsoportot (és így az Antena 1-et) átadta gyerekeinek, saját elmondása szerint továbbra is atyai tanácsokat osztogat nekik. Azóta ugyan elhidegült a PUR viszonya a PSD-vel, de nem annyira, hogy biztosra lehessen venni a hírtelevízió politikai elkötelezetlenségét: a PUR politikai aduja továbbra is az Antena 1 – állítja egy, az Anchete.ro portálon publikált elemzés.

Camelia Voiculescu elmondása szerint az Antena 3 értelmiségiekhez, üzletemberekhez, politikusokhoz és feltörekvő fiatalokhoz fog majd szólni informatív, bulvár-mentes műsoraival. Mindenképp újdonságnak számít a romániai médiában, hogy a bemondói állásra jelentkezők legkevesebb 30 évesek kell legyenek – Nicoara elmondása szerint ezzel is a műsorok komolyságát szeretnék hangsúlyozni. Voiculescu ugyanakkor – bár mint elmondta, a munkatársak többsége új lesz – nem zárta ki az Antena 1-nél már befutott sztárok áthelyezését a testvér-adókhoz.

Az ősszel induló országos zeneadónak is komoly konkurenciával kell számolnia: a kisebb adókat leszámítva az MTV, illetve Atomic uralják a piacot. Camelia Voiculescu szerint az Antena 2 videoklipjei zeneileg leginkább a cégcsoport által birtokolt Romantic rádióhoz lesznek hasonlóak: a középkorú nézőközönségnek szeretnének alternatívát nyújtani “oldies but goldies”-típusú slágerekkel, illetve szórakoztató talkshow-okkal.

Ugyancsak őszire várható a hazai média-piacon újszerű, M6-oshoz hasonló Antena 4 néven futó teleshopping-adó: a kezdeményezés azért érdekes, mert Nyugaton – és főleg az Egyesült Államokban – a teleshopping-őrület most érte el csúcspontját.

Erdélyi magyar televízió jövő év közepétől?

Medgyessy Péter magyar miniszterelnök szerint már jövő év közepétől indulhat egy önálló magyar nyelvű televízió Erdélyben. Tavaly december közepén az RMDSZ vezetői, illetve a Határon Túli Magyarok Hivatalát (HTMH) ellenőrző kancelláriaminiszter köréből álló munkacsoport kiválasztotta azt a jogi formulát, amely megfelel mindkét ország jogrendszerének, valamint kialakítja azt a pénzügyi konstrukciót, amelyen keresztül a televízió létrehozása és működtetése támogatható. Az idei magyarországi költségvetésben nem szerepel külön tételként az erdélyi magyar televízió létrehozása, azonban Medgyessy “a már meglévő forrásokat” használnák ilyen célra.

A Transindex úgy tudja, a leendő televízió műholdon sugároz majd, ami a műholdvevők mellett például a kábeltévé-rendszereken, vagy kis helyi földi sugárzó állomásokon keresztül juthat el a nézőkhöz. Becslésünk szerint a közvetítési díj évi 140-180 ezer dollárba kerülhet, a szükséges stúdió létrehozása pedig 1 millió dollár körüli összegbe. A televízió működtetésében az összes erdélyi magyar stúdió szerepet vállal majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik