Belföld

Financial Times Deutschland: Draskovics nem hozott irányváltást

Pénzügyi stratégák szerint csak rövid időre szóló megnyugvást, és nem irányváltást jelent, hogy Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszter első sajtóértekezlete után erősödött a forint - írta szerdán a Financial Times Deutschland (FTD), amely beszámolójának címében is kiemelte, hogy "az elemzők elkerülhetetlennek tartják a forint további árfolyamveszteségeit".

Ennek oka a folyómérleg és az államháztartás nagy hiánya az elemzők szerint, akik kevéssé tartják valószínűnek, hogy Magyarország 2008-ban bevezeti az eurót.

– A piac 275 forint/euróra akarja nyomni a valutát, Magyarország számára nem könnyű úrrá lenni a deficithelyzeten – mondta Harwig Wild, a Metzler bankház Kelet-Európa-szakértője. Darrel Tonge, aki JP Morgannél foglalkozik a kelet-európai EU-csatlakozó országokkal, szintén 275 forintban jelölte meg a következő állomást. Tonge mindenekelőtt a nemzetközi befektetők legutóbbi tőkekivonásában látja a problémát.

A Financial Times Deutschland felhívta a figyelmet arra, hogy eddig magyar kormánykörökből az euró 2008-as tervezett bevezetéséről lehetett hallani, de a nagy államháztartási deficit körül folyó vitában egyre több kétely merült fel a dátummal kapcsolatban. Harwig Wild kevés esélyt lát arra, hogy az ország addig az időpontig teljesíti az euróövezeti tagság feltételeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik