Belföld

Csődben a Hajdú-Bét Rt.

A Hajdú-Bét Rt.-nek hitelező egyes bankok felmondták a társaságnak folyósított hiteleiket és megkezdték a szerződésekben kikötött biztosítéki jogaik érvényesítését - közölte a Hajdú-Bét Rt. tulajdonosa, a Wallis Rt. PR ügynöksége szerdán.

Ennek részeként elvonták a baromfifeldolgozó társaság ingatlanainak egy részét – a termelőeszközök ugyanakkor továbbra is a cég birtokában maradnak. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az APEH végrehajtást kezdeményezett a Hajdú-Bét Rt. ellen a köztartozások behajtása érdekében. A cég vagyontárgyaira vezetett foglalások mellett azonnali beszedési megbízást adott ki a cég bankszámláira – ezzel lényegében lehetetlenné váltak a kifizetések.

A Hajdú-Bét Rt. reorganizációs programja a kialakult körülmények között nem folytatható – közölte az ügynökség. A társaság vezetése kezdeményezte, hogy a közgyűlés a lehető legrövidebb időn belül foglaljon állást.

A Magyar Hírlap Információi szerint az elmúlt napokban a hazai kereskedelmi bankok – így a Raiffeisen Bank – felmondták a Hajdú-Bét Rt. hiteleit, és megkezdték a szerződésekben kikötött biztosítéki jogok érvényesítését.

A cég tegnap kiadott közleménye – amelyet Kolláth György vezérigazgató jegyez – hangsúlyozza, hogy a Hajdú-Bét reorganizációs programja a kialakult körülmények között nem folytatható.

A debreceni üzemet – amely értékben a Hajdú-Bét termelésének negyven százalékát adja – a Bábolna Rt. vette bérbe, a mezőkovácsházi üzemet pedig egy eddig meg nem nevezett cég. A zagyvarékasi üzemet leállították, míg a törökszentmiklósi és a kisvárdai üzemek bérbeadásáról vagy eladásáról most is folynak a tárgyalások.

A súlyos gondok ellenére a társaság a 2003-ban feldolgozott 16 millió baromfi nyolcvan százalékának ellenértékét már pénzügyileg rendezte, a maradék húsz százalék árának előteremtése viszont gondot jelent. Ez a tartozás értesüléseink szerint csaknem egymilliárd forintra rúg. A beszállítók követeléseinek kielégítése céljából a cég az elmúlt héten ügyfélszolgálati irodát nyitott Debrecenben. A kistermelőknek reményt nyújt, hogy a Hajdú-Bét saját tőkéje pozitív, vagyis vagyona meghaladja a követelések összegét.

A Hajdú-Bét teljes megroppanása nem vonatkoztatható el az ágazat válságától. Magyarország egyik legnagyobb baromfi-feldolgozója – amely víziszárnyas-termékek előállításában az európai élmezőnyben található – évek óta küzd a baromfiválsággal. A nemzetközi piaci áresés, a csökkenő export és a forint gyengülése a baromfiágazatban elsősorban a lúdtenyésztést sodorta veszélybe. A tavalyi év második felére rendkívül kritikus piaci helyzet alakult ki az iparágban, mivel minden korábbinál súlyosabb áresés következett be. A legnagyobb tételben vásárló külpiacokon (Németországban, Ausztriában) a termeltetési szerződések megkötése után néhány hónap alatt az előző évi árszint hatvan százalékára zuhantak a feldolgozott baromfitermékek árai. Tetézte a bajokat, hogy a magyar nemzeti valuta árfolyamromlása önmagában egymilliárd forint veszteséget okozott a Hajdú-Bétnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik