Belföld

Parmalat – hazai pályán még győzhet

Közeledik az olaszországi Parmalat-botrány végjátéka. A háromtucatnyi bankot is besározó cégcsoport legalább hazai érdekeltségeit próbálja megmenteni.

Meglepő bejelentést tett Giovanni Alemanno, az olasz agrártárca vezetője azt követően, hogy fogadta Enrico Bondit, a Parmalat-csoport csődbiztosát. A miniszter ugyanis azt mondta: az olasz élelmiszer-ipari óriás eladja külföldi érdekeltségeit, ugyanakkor megpróbálják olasz kézben tartani az itáliai tejtermelést.


 Amerikában sem könnyű

Az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) keresetet nyújtott be a Parmalat ellen egy New York-i bíróságnál, azzal vádolva a céget, hogy az minden további nélkül engedte a befektetők számára több mint 1,5 milliárd dollár értékű céges értékpapír megvásárlását, miközben – a SEC fogalmazása szerint – “a történelem legnagyobb és legszégyenletesebb pénzügyi csalását” vitték véghez. 

Hamis számlákkal palástolták a hiányt


A Parmalat-botrány még tavaly tört ki, amikor napvilágra került: Calisto Tanzi, a Parmalat őrizetbe vett alapítója és volt elnök-vezérigazgatója félmilliárd eurót “mentett ki” a cégből, hogy ezzel finanszírozza a családja tulajdonában levő, gyengélkedő idegenforgalmi vállalkozást. Az olaszországi ügyészségi kihallgatásokon az is kiderült, hogy a Parmalat több milliárd eurót vesztett az elmúlt években latin-amerikai terjeszkedésén, valamint az árfolyammozgásokon is.


Tanzi már a kihallgatások első körében elismerte a számlahamisítások tényét. Eszerint a Parmalat holding mérlegeit 1988 óta rendszeresen meghamisították, amivel legalább 8,7 milliárd eurós felhalmozott hiányt igyekeztek palástolni.


Brüsszelben lobbiznak

 

A Parmalat megmentésére tett olasz kormányzati erőfeszítések persze ellentétesek az EU szabályaival. Ezért a római kabinet most azért lobbizik, hogy Brüsszel ismerje el válsághelyzetnek az itáliai tejiparban kialakult állapotokat, s engedélyezze az egyébkáént elfogadottnál intenzívebb állami szerepvállalást. 

Rómának presztízskérdés az olasz tejipar sorsa


Az olasz gazdasági sajtó nemes egyszerűséggel csak az “európai Enronként” aposztrofálja a céget, amely a botrány kitörését követően gyorsított eljárásban kapott csődvédelmet, s így kerül a cég élére az itáliai „cégmentő” menedzser, Enrico Bondi. Az ő kinevezése is jelezte, hogy az olasz kormánynak presztízskérdés a Parmalat megmentése.


Az 1961-ben alapított vállalat ma Olaszországban a hetedik ipari vállalkozás. A botrány kitörése előtt több mint 2 milliárd eurót ért a tőzsdén. Arról nem beszélve, hogy harminc országban 36 ezer embert foglalkoztat.


 A franciáknak nem kell

A Parmalat magyar részlegének tulajdonosváltásáról egyelőre nincs hír. Illetőleg annyit már lehet tudni, hogy a francia Danone csoport magyarországi leányvállalata a napokban cáfolta azokat a híresztelést, amely szerint a Parmalat magyarországi cégének megvásárlására készülne.  

Tanzi a hitelezőket is berántotta


Az állami segítségre annál is inkább szükség lehet, mert a letartóztatott volt cégvezető, az alapító Calisto Tanzi már a Parmalatnak hitelező bankokra is terhelő vallomást tett. Így a vizsgálat időközben közel 40 pénzintézetre is kiterjedt. Ezek után nem várható, hogy a hitelezők megértően viselkedjenek. Ebben a helyzetben nyilatkozott az olasz agrártárca vezetője a cég külföldi érdekeltségeinek eladásáról.



Parmalat – hazai pályán még győzhet 1


Az itáliai tejtermeléssel és -feldolgozással kapcsolatosan még nem egyértelmű az álláspont. Nyilván a vizsgálatok kimenetelétől is függ, hogy ez megmaradhat-e a cégcsoporton belül. Annyit már lehet tudni, hogy ha az olaszországi termelés mégsem marad a Parmalat-csoport része, lehetőleg akkor is honi befektetőknek akarják átadni ezeket az egységeket.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik