Belföld

Nógrádban lesz az első regionális önkormányzati vasút

A MÁV Rt. helyett önkormányzatok működtetik 2005 januárjától a veszteséges szárnyvonalakat a Nógrád megyei Balassagyarmat térségében, így itt lesz az ország egyetlen regionális önkormányzati vasútja - közölte kedden a térség országgyűlési képviselője.

Urbán Árpád (MSZP) elmondta, a MÁV Rt., a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, valamint az érintett 35 önkormányzat képviselői hétfőn állapodtak meg a 340 kilométeres térségi vasút jövőjéről. Közlése szerint 2004 a regionális vasút számviteli és szervezeti különválasztásának éve lesz a MÁV-on belül, emellett megkezdődnek a szükséges társaságalapítás és a vagyonátadás előkészületei. Kiemelte: az állammal kötendő közszolgálati szerződés alapján az állam megtéríti a térségi vasút veszteségét, így annak működtetése legalább nullszaldós lesz. “Az önkormányzatoknak azonban az az érdekük, hogy nyereséget termelő tevékenységet folytassanak, ezért növelni kell a vasúti teherszállítás mértékét, de érdemes például különjáratok szervezésében is gondolkodni” – fűzte hozzá Urbán Árpád. A képviselő ismertette, hogy a tervek szerint 2005-ben hozzák létre az állami tulajdonú Nyugat-Nógrádi Térségi Vasút Rt.-t. Közölte: a szárnyvonalakat 2004-ben továbbra is a MÁV működteti, 2005-től a pályafenntartás marad a MÁV feladata, az állami vasúttársaság a megüresedett állomásokat ingyenesen adja át az önkormányzatoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik