Belföld

Tízmilliárdért épít logisztikai központot az MNB

A viták kereszttüzében álló logisztikai központjának felépítéséhez Soroksáron vásárolt öthektáros területet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - olvasható a Népszabadságban.

A jegybank érvelése szerint csak az új központ teszi lehetővé, hogy korszerű, biztonságos feltételek között végezhesse a bankjegyek cseréjét. Az építkezés a tervek szerint az idén kezdődik, míg a központ 2005-ben készül el – így 2008-tól már az eurót fogadhatja a létesítmény, feltéve, hogy a terveknek megfelelően vezeti be Magyarország az európai közös valutát a forint helyett.

A felügyelőbizottság kifogásolta, hogy az MNB a pénzelosztási gondok megoldására csupán egyetlen javaslatot terjesztett elő: a több mint tízmilliárd forintba kerülő fejlesztés tervét, és nem tárta fel, vajon nincs-e olcsóbb változat. Az fb úgy találta, miután nincs mit mérlegelni, a döntés megalapozottsága megkérdőjelezhető.

László Csaba pénzügyminiszter tavaly nyáron levélben jelezte, hogy nem ért egyet a drága beruházás magvalósításával. Az MNB – mint független intézmény – a felügyelőbizottsági jelentés elkészülte után még tavaly úgy határozott, hogy megépíti a központot.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik