Belföld

Gépeltérítési terv miatt törölte a British Airways járatát?

Törölte azt a washingtoni járatát csütörtökön a British Airways, amelyet előző nap az amerikai hatóságok több órán át feltartóztattak az amerikai főváros repülőterén. Erősödik a gyanú, hogy a brit és az amerikai hírszerzésnek konkrét értesülései vannak valamely repülőgép-eltérítési tervről, amely a British Airways egyik járatát fenyegeti - írta a pénteki The Times. A napilap szerint a BA szerda délutáni járatát az amerikai légierő F-16-os vadászgépei kísérték a főváros nemzetközi repülőterére.

A legnagyobb brit légitársaság szóvivője közölte, hogy a BA 223-as járatot – a londoni Heathrow repülőtérről Washingtonba induló napi három gép egyikét – “a brit kormánytól kapott, biztonsági jellegű értesítés” után törölték. Többet sem a cég, sem a közlekedési minisztérium szóvivője nem volt hajlandó felfedni az eset hátteréről. Ugyanezt a járatot előző nap a washingtoni Dulles nemzetközi repülőtéren, érkezése után félreállították, és a 247 utast, valamint a személyzetet órákon át tartó kihallgatásnak vetették alá az FBI emberei, akik a csomagokat is átnézték. Az azonos – Londonból kora este induló – csütörtöki washingtoni járaton 180-an utaztak volna. A British Airways csak annyit közölt, hogy az utasokat “más útvonalon” juttatják el úti céljukhoz.

Erősödik a gyanú, hogy a brit és az amerikai hírszerzésnek konkrét értesülései vannak valamely repülőgép-eltérítési tervről, amely a British Airways egyik járatát fenyegeti – írta a pénteki The Times. A vezető brit napilap értesülése szerint már a BA szerda délutáni washingtoni járatát is az amerikai légierő F-16-os vadászgépei kísérték a leszállás előtti utolsó órában a főváros nemzetközi repülőterére, ahol a Boeing 747-est órákra félreállították, és az utasokat kis csoportokban engedték csak távozni, többük kihallgatása után.

A lap szerint úgy tűnik, hogy a brit és az amerikai hatóságok olyan, konkrét információ alapján cselekszenek, amely egy adott British Airways-járatszámra vonatkozik, csak éppen azt nem tudják, hogy az értesülésben szereplő fenyegetés melyik napra szól. A BA-nek napi három járata van Washingtonba, de mindkét napon csak ugyanazt a gépet, a londoni Heathrow repülőtérről helyi idő szerint 15:05 órakor induló 223-as járatot érintették a biztonsági intézkedések.

A The Times úgy tudja, hogy az amerikai légierő gépei több más, külföldről érkező utasszállítót is elkísértek célállomásukig az elmúlt napokban, többek között az Air France Párizs és Los Angeles között közlekedő keddi és szerdai járatait. Ennek a járatnak a közlekedését a karácsonyi ünnepek alatt, amerikai kérésre több napra felfüggesztette a francia légitársaság, olyan hírszerzési információ alapján, amely szerint a gépen az al-Kaida terrorhálózat operatív emberei akartak az Egyesült Államokba utazni.

Törölték az Aeromexico légitársaság egyik Los Angelesbe induló járatát is, miután az Egyesült Államok hatóságai közölték: nem adnak leszállási engedélyt a repülőgépnek – mondta a mexikói elnöki szóvivő. A 490-es számú járatnak helyi idő szerint szerda délután kellett volna felszállnia. Azt követően törölték a járatot, hogy az Egyesült Államok belbiztonsági minisztériumának hivatalnokai közölték: a járat biztonsági kockázatot jelenthet, ezért nem kap leszállási engedélyt – mondta el csütörtökön Agustin Gutierrez elnöki szóvivő.

“Arra kérdésre, hogy milyen veszélyt jelent a járat, nem kaptunk választ, pedig az együttműködés jó szellemének kialakításához legalább az okok ismertetésére szükség lenne” – tette hozzá. Arra is felhívta figyelmet, hogy a földön maradt járat valamennyi utasa később más járatokkal elutazhatott az Egyesült Államokba.

“A mexikói kormány azt követően döntött a 490-es számú járat törlése mellett, hogy az Egyesült Államok kormánya fenyegetésről szóló értesüléseket osztott meg a mexikói kormánnyal” – mondta Brian Roehrkasse, az Egyesült Államok belbiztonsági minisztériumának szóvivője, aki cáfolta, hogy az amerikai hatóságok a leszállási engedély megtagadását helyezték volna kilátásba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik