Belföld

2003: 20 százaléknál is többet erősödött az év folyamán a BUX

2003-ban az Econews számításai szerint éves szinten 20,28 százalékkal, 1581,70 ponttal 9379,99 pontra erősödött a BUX, a 2002 december 31-ei 7798,29 pontos zárához képest.



A blue-chipek szerepe tovább nőtt

2003-ban a BÉT-en az élénkülő forgalom mellett folytatódott a négy blue chip dominanciája, a Matáv-Mol-OTP-Richter négyes kereskedése a BÉT 1826 milliárdos forgalmából 1717 milliárd forintot tett ki. A négyek közül a legforgalmasabb az OTP volt 528,7 milliárdos adásvétellel, a MOL 500,3 milliárdos, a Matáv 343,7 milliárdos, a Richter 283,7 milliárdos adásvételt generált.

A tőzsde utolsó napján ugyan elmaradt az egy évvel korábbi roham, amikor közel 30 milliárd forintos kereskedés mellett állították be a szereplők az éves záróárakat, a BÉT részvény forgalma azonban így is jelentősen meghaladta az egy évvel korábbi szintet.

Az Econews számításai szerint 2003-ban a BÉT teljes részvényforgalma 1826,445 milliárd forint volt, a napi kereskedési átlag pedig 7,277 milliárd forintos volt. A BÉT-ne kereskedés volumene már október végére elérte a 2002 egész évi 1514 milliárdos forgalmat.

A BUX 2002-ben 9,35 százalékkal erősödött a 2001 végi 7131.13 pontról 7798.29 pontra. A BÉT részvény forgalma 2002-ben több, mint 200 milliárd forinttal haladta meg a 2001-es 1300 milliárdot. 2000-ben az éves forgalom 3400 milliárd forint, 1999-ben 6800 milliárd forint volt a BÉT-en.


Szeptember hozta a legnagyobb forgalmat


Összességében a legnagyobb tőzsdei forgalmat a szeptemberi hónap hozta, 193 milliárdos részvény forgalommal, míg a legpasszívabb a kereskedés februárban volt, amikor a BÉT részvény forgalma alig 96 milliárd forint volt.

A BUX az idei évben a nemzetközi piacok mozgásához hasonlóan márciusban volt a mélyponton (7030,74 pont), majd októberben ért az éves csúcsra (9914,09 pont). Ezt követően elsősorban a forint piaci események miatt a BUX már nem követte tovább emelkedő nemzetközi trendet. A forint piaci események áldozata lett az elmúlt évek legnagyobb tőzsdei kibocsátásának szánt Mol részvény értékesítés is. A tranzakció leállítását a piac jól fogadta, a Mol részvény árfolyamának a jegyzés ideje alatt tapasztalható gyengülése pedig megállt.





Spekulációk: BorsodChem és Brau

Az extrém erősödést produkáló BorsodChem és Brau részvények árfolyamát elsősorban felvásárlással kapcsolatos spekulációk mozgatták. A BC esetében egyelőre erre nem került sor, a BRAU-nál pedig a vételi ajánlat elmaradt a várttól, így év végére mindkét részvény elmaradt az évközben elért csúcsoktól.

Elmaradt a Mol-kibocsátás, sikeres volt az FHB


A Mol tranzakció elmaradt ugyan, az FHB kibocsátás azonban sikeres volt, így idén új részvényként megjelenhetett a parketten az FHB papírja, valamint a Forrás törzs- és osztalék elsőbbségi részvénye is.

Idén egyedül a Primagáz hagyta el a BÉT-et, illetve a Kartonpack és a Milton részvények kivezetéséről született döntés, erre azonban csak 2004 elején kerül majd sor.

A szinte általános tőzsdei erősödés közepette a bolgár bankot vevő OTP, valamint a Richter is sorra döntötte a mindenkori árfolyam csúcsokat és a tervezett kibocsátás előtt a szlovák Slovnaft mellett a horvát INA olajtársaság 25 százalékát is bekebelező Mol is közel 7 ezer forintig drágult. A sikeres akvizíciók mellett tény, hogy az OTP Albániában, a Mol Szerbiában lett vesztes, miközben a Mol szándéknyilatkozat aláírásáig jutott a lengyel PKN-nel egy későbbi esetleges egyesülés előkészítését megalapozva ezzel.


Az év vesztesei


Az év vesztesei közé tartozott az Egis, miután finn partnere felfüggesztette a közös antidepresszáns molekula kutatását. Szintén sokat vesztett fényéből (és árfolyamából) a Nabi, amellyel kapcsolatban év végén már csődvédelem kéréssel kapcsolatos – igaz a cég által cáfolt – hírek is felreppentek. Az év legjobban teljesítő részvénye Pesten összességében a 173,16%-kal, 8940 Ft-tal 14100 Ft-ra dráguló BorsodChem lett, a 137,04%-kal 12800 Ft-ra dráguló Brau és a 116,22%-kal 1293 Ft-ra erősödő Graphisoft lett.

A legnagyobb veszteséget elszenvedők között a Danubius 17,38 százalékos, az Egis 39,28%-os, a Nabi 64,02%-os és a Globus 70,59%-kos gyengüléssel kerül a viszonylag jelentős forgalmú papírok között a sor végére.

A vezető részvények közül Matáv kivételével jobban szerepeltek, mint a BUX, így a Richter 65,35 százalékos erősödéssel 24555 Ft-on, az OTP 21,04%-os drágulással 2675 Ft-on, a Mol 20,40 százalékos erősödéssel 6315 Ft-on zárta az évet. A Matáv 3,75%-os gyengüléssel 790 Ft-on vett búcsút 2003-tól.





A Jukosz megbénította egy időre a moszkvai tőzsdét

Egy keddi Raiffeisen elemzés szerint moszkvai tőzsdei idei évére a Yukos elnök Mihail, Hodorkovszkij letartóztatása nyomta rá a bélyegét. A letartóztatás, majd a YUKOS-Szibnyeft fúzió törlése okozta válságot az elemzés szerint a moszkvai tőzsde túlélte ugyan, de a piacon komoly nyomokat hagyott az események által kiváltott bizalomvesztés.

Nemzetközi helyzet


A vezető nemzetközi tőzsdék közül a frankfurti és a tokiói már kedden lezárta az idei évet. A frankfurti DAX a keddi 12,44 pontos erősödéssel 3965,12 ponton zárta az évet és így az index éves szinten 37,08%-kal erősödött. A DAX márciusban volt az éves mélyponton, ahhoz képest december 30-ra 81,18%-kal erősödött. (Az index 2000 márciusában volt a csúcson, akkor 8136 ponton.)

Szerdán délben a pesti záráskor a londoni FTSE éves szinten 13,8%-os erősödéssel 4484 ponton állt. Tokióban a Nikkei 10676,64 ponton búcsúzott 2003-tól – az egy évvel korábbi 8578,95 pont után.

A szerdán még rövid ideig nyitva tartó New York-i tőzsdék közül hétfőn a DJIA 21 havi, a Nasdaq 23 havi csúcsot ért el. Kedden a DJIA 24,96 pontos gyengüléssel 10425,04 ponton, a Nasdaq pedig 3,4 pontos (0,17%) erősödéssel 2009,88 ponton zárt. A Nasdaq ezzel 2002 január 11-óta a legmagasabb szintre ért. 2003-ban a DJIA 24,94 százalékkal, a Nasdaq 48,93 százalékkal erősödött a keddi zárást figyelembe véve.

Szintén keddi értékek szerint a prágai PX-50-es index 43 százalékkal, a lengyel WIG-20-as 34 százalékkal erősödött az idei évben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik