Belföld

GYSEV – elváló sínpárok

A minden karcsúsítás ellenére is veszteséges Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Rt. valószínűleg ketté válik. Az fuvarozásban az osztrákok látnak fantáziát, a vagyonkezelésben a magyarok.

Az osztrák állam közel került ahhoz, hogy jelentősen növelje részesedését a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Rt.-ben (GYSEV). Az érdekeltek mindenesetre sietve leszögezték, hogy az esetleges részvényvásárlásra vagy cserére csak a vagyonértékelés és a különböző tevékenységek szétválasztása után kerülhet sor.


 Békeszerződésbe foglalták

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút alapítására Erlanger Viktor báró kapott engedélyt 1872-ben. A vasút célja az volt, hogy a magyar gabona Győrből Bécs elkerülésével, a legrövidebb úton jusson Nyugatra. A vasútvonalat 1879-ben adták át, és eredeti koncessziója 90 évre szólt, azóta kétszer meghosszabbították, a jelenlegi koncesszió 2007-ig érvényes. Az I. világháború után az új határ kettévágta a vasútvonalat, ezért a trianoni, illetve a St. Germain-i békeszerződés egyedülálló módon, külön paragrafusban kötelezte a két ország közlekedési kormányzatát a vasút egységes üzemvitelének fenntartására. A cég a szocializmus idején is vegyes vállalatként működött.

Kettévágják a társaságot?


A Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Rt többségi tulajdonosa a magyar állam (62 százalék), kisebbségi tulajdonos az osztrák állam (33 százalék), s emellett a hamburgi kikötő részvénytársaság rendelkezik egy 4,6 százalékos tulajdonrésszel. A hamburgi kikötő nemrégiben eladásra kínálta a részvényeit, ám a többi tulajdonos eddig nem élt elővásárlási jogával. Igaz, nem is mondott le róla. Döntésüket attól teszik függővé, hogy az esetleges jelentkezők milyen árat ígérnek a pakettért.


A tulajdonszerkezet változása kapcsán merült fel, hogy az osztrák fél szívesen növelné részesedését a társaságban, ráadásul, úgy tűnik, hogy most a magyar állam sem gördítene akadályt a tranzakció útjába. A zöld jelzés azonban kizárólag a vasútfejlesztésnek szól, tegyük hozzá, az osztrákokat is ez érdekli. A jelenlegi elképzelések szerint ezért a céget valószínűleg két külön vállalatra bontják, az egyik folytatná a vasúti tevékenységet, a másik pedig vagyonkezelőként működne.


Felülvizsgálták a portfóliót


A GYSEV átalakulása és stratégiaváltása persze, nem új keletű. Már tavaly novemberben felmerült, hogy felül kell vizsgálni a tetemes veszteséget termelő cég portfólióját. A váltást azzal is nyomatékosították, hogy a lemondott Berényi János helyett Szabó András foglalta el az elnöki székben.


A 2002-es év egyébként duplán veszteséges volt a cégnek, hiszen a forint árfolyamváltozásán és a fuvarozás ágazaton egyaránt buktak. Ilyen körülmények között merült fel a portfólió felülvizsgálata. Már akkor meghirdették az új programot, melynek lényege, hogy csak azokat az ingatlanokat és vállalkozásokat tartják meg, amelyek hatékonyan működtethetők, s kapcsolódnak a kereskedő-vasúti fő tevékenységeikhez.


 HÉV-től, sporttól… 

Az osztrák állam és a burgenlandi tartomány tulajdonába került a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Rt. (GYSEV) érdekeltségi körébe tartozó Fertő-vidéki Helyiérdekű Vasút Rt., s ezzel a GYSEV évi másfél millió eurós veszteségtől szabadult meg. Szintén a veszteséges működés és a stratégiaváltás motiválta a GYSEV Rt.-t, amikor úgy döntött, hogy kivonul az élsport és azon belül a nevével fémjelzett bajnoki bronzérmes soproni női kosárlabdacsapat finanszírozásából.  

Jelentősen csökkent a veszteség


A szigorítások nyomán a GYSEV az idén 600 millió forinttal csökkentette a tavaly még 816 milliós veszteségét. Az eredményeket az áruszállítás tízszázalékos növelésével, ésszerűbb gazdálkodással, műszaki fejlesztéssel, leépítéssel – mintegy száz embert bocsátottak el –, a számukra felesleges ingatlanok eladásával, a sportmecenatúra radikális csökkentésével érték el.


Folyamatban van a vasúti pálya melletti kihasználatlan földterületek értékesítése, jövőre pedig valószínűleg eladják a soproni Locomotív és Sopron Szállót is. Az eredményjavuláshoz hozájárult a veszteségesen üzemeltetett Fertő-vidéki HÉV értékesítése is.



GYSEV – elváló sínpárok 1

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik