|
A Kövér-kijelentés rendkívül felelőtlen |
| Rendkívül felelőtlen magatartást tanúsít, aki azt gondolja, hogy célszerű fegyverekkel, erőszakkal fellépni az autonómia kialakítása érdekében, és ezt nyilvános fórumokon mondja is – jelentette ki Kovács László külügyminiszter a keddi sajtótájékoztatón. A diplomáciai vezető elmondta, hogy Kövér Lászlónak, a Fidesz országos választmányi elnökének azon kijelentésére utal, amelyet a közelmúltban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kolozsvári alakuló ülésén tett. Kövér László azon a tanácskozáson kifejtette többek között: „(…)azt látjuk, hogy akik nem voltak restek fegyverhez, az erőszak eszközéhez nyúlni, sokkal rövidebb idő alatt, sokkal többet is el tudtak érni, mint mi. S mi pedig tűrünk. Megint csak: Megérte? Miért?” A külügyminiszter szerint egy ilyen kijelentés a legkevésbé sem viszi előre az autonómia ügyét, csak az adott ország szélsőséges nacionalista erőinek jelent érvet a magyarsággal, az autonómia-törekvéssel szemben. Kovács László arról is beszélt, hogy ezek a szavak a bizalmatlanságot hintik el a román többség és más országok többségi nemzete körében, jelentősen rontva ezzel a magyarság érdekérvényesítési esélyeit. Súlyos veszélynek látja a külügyminiszter azt is, hogy az ilyen törekvések könnyen megoszthatják az erdélyi, a romániai magyarságot, az RMDSZ-t és annak szavazóit. „Felelőtlen dolog kockára tenni mindazt az eredményt, amit az RMDSZ az elmúlt több mint tíz év alatt, türelmes és következetes magatartással, de a magyarság érdekeiből nem engedve el tudott érni” – szögezte le a külügyminiszter. Kovács László elmondta: a magyar kormány az autonómiát a kisebbségi jogok érvényesülése talán legátfogóbb keretének tekinti. Kitért arra, Európa számos országában működik autonómia, de valamennyire igaz, hogy azt a kisebbség és a többség tárgyalásain alakították ki, alkotmányos keretek között. |
|
Ha igaz, ami a Népszabadság című napilap keddi cikkében szerepel, akkor a PSZÁF elnöke és néhány más vezetője politikai kampányt folytatott, ami súlyosan ellentétes cselekedet a köztisztviselői jogállással – mondta Kovács László.
A politikus arra az interjúra reagált, amelyet a lap a PSZÁF tőkepiaci ellenőrzési főosztályának vezetői posztjáról nemrég leváltott Konyecsniné Szécsi Máriával készített.
Kovács László hangsúlyozta: egy olyan magas beosztású köztisztviselő, mint Szász Károly PSZÁF-elnök nem adhat politikai megrendelést arra vonatkozóan, „kire és milyen célból kell különösen nagy szorgalommal adatokat gyűjteni”.
A cikkben a leváltott főosztályvezető többek között elmondta, a felügyeletnél arra próbálták rávenni, írjon alá egy levelet, amelyben az Állami Autópálya-kezelő Rt. számlaforgalmára kérdeztek rá a K&H Bank brókercégénél.
„Ha igaz, ami az interjúban szerepel, akkor érdemes megnézni, ki is fenyegette és fenyegeti egy függetlennek nevezett intézmény úgynevezett függetlenségét? Azt gondolom, hogy nem a kormány” – jelentette ki Kovács László. Hozzátette: a felügyelet elnökét egyszerű többséggel meghozott parlamenti döntéssel bármikor fel lehet menteni, ehhez nem kell törvényt alkotni. Hangsúlyozta, hogy a PSZÁF-törvény módosításának nem Szász Károly eltávolítása volt a célja, hanem a felügyelet munkájának hatékonyabbá tétele.
Kovács László elismerte, hogy az elmúlt hónapokban néhány nemzetközi szervezet, például az Európai Néppárt elnöksége és európai parlamenti frakciója, valamint Frits Bolkenstein, az EU belső piaci kérdésekben illetékes biztosa kritikai észrevételeket tett a PSZÁF-törvényjavaslat kapcsán.
„Kétszeres levélváltással az uniós biztos meggyőződhetett arról, hogy szó sincs politikai kampányról a PSZÁF ellen” – közölte Kovács László, aki szerint az OECD titkársága is megfelelő és megnyugtató választ kapott felvetésére.