A szélessávú internet-elérésnek többféle módja van. A jelentős forgalmú nagy cégek nagy sebességű adatátvitelre képes bérelt vonalon csatlakoznak valamelyik internet-szolgáltatóhoz. A nagy sávszélesség iránti igény azonban egyre jobban nő a kis – egyszemélyes – cégek, illetve a lakosság körében is.
Az ő számukra három megoldás kínálkozik. Az egyik a kábeltelevíziós hálózat, amikor a kábeltévé-szolgáltató gondoskodik arról, hogy hálózata egy internet-szolgáltatóhoz kapcsolódjék, és így tudnak az előfizetők a világhálóra lépni. Az előfizetőnek ekkor egy kábelmodemre van szüksége a szolgáltatás igénybevételéhez. A másik megoldás a telefonvonalra telepített DSL (Digital Subscriber Line – digitális előfizetői vonal) rendszer, mely azt a lehetőséget használja ki, hogy a megfelelő minőségű előfizetői vonalon néhány kilométeres távolságra a telefonbeszélgetés mellett is el lehet juttatni a szélessávú adatforgalmat. Ehhez a megfelelő DSL kártyát és egy sávszűrőt kell beépíteni az előfizető oldalán. A harmadik lehetőség a vezeték nélküli szélessávú átvitel, mely több módon is megvalósulhat – igazán elterjedt megoldás azonban még nem alakult ki.
A verseny a világban jelenleg tehát alapvetően a kábeltévé és a DSL rendszer között folyik – de nem mindenki számára. Mindkét rendszernek vannak ugyanis bizonyos előfeltételei. A kábeltévés elérést csak ott lehet igénybe venni, ahol a kábeltévé-szolgáltató már kiépítette hálózatát. A ritkán lakott vagy családi házas környezet tehát sok esetben nem tud élni ezzel a lehetőséggel. A telefonvonal ugyan oda is eljut, de csak akkor lehet DSL rendszert telepíteni rá, ha a telefonközpont és a telefon közötti távolság nem túl nagy, valamint ha a telefonvonal alkalmas a jelek átvitelére. Itt nem csak az érpár minősége lehet korlátozó tényező, hanem az is, hogy a hálózatban a nagy távolság áthidalása érdekében valamilyen vonalhosszabbító megoldást alkalmaztak. Mivel a DSL rendszert nem feltétlenül a távbeszélő-szolgáltató telepíti, ezért még a megfelelő jogi szabályozás is szükséges ahhoz, hogy az előfizetői hurok részleges vagy teljes átengedése – angolszász terminológiával a „Punbundling” – elérhető legyen más szolgáltatók számára.
A verseny tendenciáját jól érzékeltetik az OECD szélessávú elérésre vonatkozó adatai az elmúlt néhány évből. Az USA-ban, ahol jelentős a kábeltévé-hálózatok elterjedtsége, de 1999-ben beindult a DSL piac is, még a legfrissebb adatok szerint is a kábelmodemes elérést használják többen. 2002 júniusában 100 lakosból 5,6-nek volt szélessávú internetelérése – ez 16 millió előfizetőt jelent, s ebből 5,1 millió DSL, 9,2 millió pedig kábelmodemet használt. A hiányzó 1,7 millió más módon valósítja meg a szélessávú elérést – többségük a település elzártsága miatt mikrohullámú rádiórendszerrel. A vezeték nélküli rendszerek egyébként az USA-n kívül még Svédországban jelentkeznek százalékosan is mérhető mennyiségben – a többi országban piacuk elhanyagolható.
A fentiek szerint tehát az USA-ban a szélessávú elérés fő piacát még a kábeltévé alapú megoldások adják. Ha azonban az OECD egészét tekintjük, már 2002 nyarán is fordított volt a helyzet. A 43 millió szélessáv-előfizetőből ugyanis 18 millióan kábelmodemet használtak – de a DSL előfizetők száma már akkor is 22,5 millió volt. Az összes OECD-ország tekintetében tehát – beleértve az USA-t is – 2002-re már a DSL vette át a vezetést.
Ugyanez a tendencia figyelhető meg a világstatisztikában. A Point Topic Ltd. adatai szerint 2002 nyarán a 24 millió kábelmodem mellett már 25,6 millió DSL működött. Még erősebb lett a különbség 2003 nyarára, amikor 30,3 millió kábelmodem mellett már 46,7 millió volt a DSL-t használók száma. Úgy látszik tehát, hogy az egyre versenyképesebb technológiát kínáló DSL-gyártók és a telefonvonalakhoz hozzáférő szolgáltatók határozott előnyre tettek szert a kábelmodemes eléréssel szemben. A grafikonról az is egyértelműen látszik, hogy a DSL növekedése tartósan meredekebb, mint a kábelmodemes rendszereké.
A világátlagot tekintve a DSL az elmúlt fél évben 30 százalékos növekedést ért el, a kábelmodemek 16,5 százalékos növekedésével szemben. A DSL Forum legutóbbi, 2003. novemberi ülésén elhangzott adatok szerint a DSL-felhasználók száma az év végére eléri a 60 milliót, és minden realitása megvan annak a korábbi jóslatnak, hogy 2005-re már 200 millió előfizető használ majd DSL-t. A DSL térnyerése tehát igen erős, de az egyes országok statisztikái a kétféle szélessávú elérés tekintetében még mindig eltérőek.
Ha a szélessávú elérések vonalszáma szerinti első tíz országot nézzük, akkor az első helyezett USA-ban és az ötödik helyezett Kanadában a kábelmodem dominál. Egyensúlyt mutat a kép az Egyesült Királyságban, a többi hét országban azonban messze a DSL vezet. Az is érdekes, hogy az első három ország – az USA, Dél-Korea és Japán – 42 millió szélessávú hozzáféréssel a világ teljes, 77 milliós darabszámának az 55 százalékát, az első tíz helyezett ország pedig a világ 85százalékát adja. Ez arra utal, hogy a szélessávú hozzáférés elsősorban a magas gazdasági szinten álló országokban tud erőteljesen terjedni. A hét, gazdaságilag legfejlettebb ország, a G7-ek közül hatot megtalálunk az első tízben, a hiányzó Olaszország pedig a tizenegyedik a sorban. Csak Kína lóg ki ebből a rangsorból, de ne feledjük, az a 6,3 millió felhasználó több mint 800 millió lakost reprezentál.
Éppen ezért érdemes megnézni, milyen képet kapunk, ha a 100 lakosra jutó szélessávú elérés tekintetében rangsoroljuk az országokat. Az összetétel részben megváltozik, mint azt az ábrán láthatjuk. Míg Dél-Korea az előkelő 22 százalék feletti értékkel az élre ugrott, addig az USA már csak a tizedik helyet tudja megszerezni. Megjelenik viszont a listán Hongkong, Tajvan, valamint Dánia, Belgium, Svájc és Hollandia. A kicsi, de gazdaságilag erős országok tehát elterjedtség tekintetében szép eredményeket tudnak felmutatni. A DSL és kábelmodem közötti arány itt is az általános tendenciát tükrözi, a listán megjelent új országok közül egyedül Hollandiában van többségben a kábelmodem.
Végezetül nézzük meg, hol áll ebben a versenyben Magyarország. Az OECD statisztikái szerint 2000 decemberében 400 DSL és 1904 kábelmodem jelentette a hazai szélessávú elérést ebben a két műfajban. Ez 2001 decemberére 6200-ra, illetve 17 419-re bővült. A fordulópont 2002-ben érkezett, ekkor ugyanis a 18 800 DSL vonal mellett 19 200 kábelmodem működött – tehát a DSL gyakorlatilag ekkor érte utol versenytársát.
A frissebb adatokhoz már csak a Point Topic Ltd. segítségével juthattunk el. Ezek szerint 2002 végére már 44 ezer DSL és 36 ezer kábelmodem működött Magyarországon, s ez az idei év nyarára 64 400-ra, illetve 44 600-ra emelkedett. Ez 109 ezer szélessávú hozzáférést jelent, ami 1,1 százalékos elterjedtségnek felel meg. A fenti adatokat összevetve a Top 10 listákkal bizony az olvasható ki, hogy van mit fejlődnünk ezen a téren itthon, bár az erőteljes dinamizmus ad okot némi bizakodásra is.
dr. Bartolits István
