Belföld

Új helyzetben

Ahogy azt a múlt év végén a távközlési szakértők megjósolták, 2002. volt az utolsó igazi bőséges esztendő a hazai mobilszolgáltatók számára az előfizető-gyűjtés terén, a telítettséghez közelítő piacon az előfizetők számának növekedése 2003-ban érezhetően lelassult.

Míg a 2002-es év során az aktív előfizetések száma még közel 1,7 millióval bővült, idén a Hírközlési Felügyelet utolsó, októberi statisztikái szerint ez a szám csupán 600 ezerrel, 7,117 millióra növekedett (sőt, októberben szeptemberhez viszonyítva még visszaesés is történt!). A száz lakosra jutó előfizetések száma már meghaladja a 75-öt. Uniós összehasonlításban azonban még innen is van hova bővülni, Luxemburgban például a száz lakosra jutó előfizetések száma már meghaladja a 100-at, és Olaszországban is 90 felett jár.


Új helyzetben 1

Agresszív árpolitikával indult a vadászszezon. A telített-séghez közeledvén élesedik az ügyfelekért folyó verseny: az új ügyfelek megszerzése mellett egyre nagyobb a hangsúly a meglévő ügyfelek megtartásán, ráadásul a „vadászszezon beindulásával” a szolgáltatók már nemcsak egymás elől, hanem egymástól is igyekeznek ügyfelet elcsábítani. Mindeközben nem titkolt szándékuk a szolgáltatóknak az is, hogy a vezetékes hálózatokról még több beszélgetést tereljenek át mobilra.

Az érett mobilpiac kialakulásából leginkább a fogyasztó profitál, a szolgáltatók ugyanis egyre agresszívebb ár- és értékesítési politikát folytatnak. Tavasszal a Vodafone még mókás reklám keretében mutatta be, hogy olyan pre-paid koncepciót dolgozott ki, amelybe az összes szolgáltató legelőnyösebb ajánlatát gyúrta össze ellenállhatatlanul.

Ügyfelei elvándorlását látva azonban a másik két szolgáltató sem tétlenkedett, ennek köszönhetően létezik már olyan pre-paid csomag, amelynek percdíja csúcsidőben más mobilhálózat felé és vezetékes hálózatba sem éri el a bruttó negyven forintot. Tény viszont, hogy a pre-paid szegmens merész tarifacsökkentései vissza is üthetnek a szolgáltatókra, ezzel ugyanis elsősorban a legárérzékenyebb előfizetői réteg, a kispénzű ügyfelek csábíthatók el legkönnyebben a többi társaságtól.

Nagyobb fegyvertény, ha számlás ügyfelet sikerül a mobilszolgáltatónak váltásra késztetnie. A kártyásoknál bátrabban telefonáló post-paid ügyfél megtartása végett is komoly anyagi áldozatokat kellett hozni az év során. A Matáv Felező díjcsomagjából ötletet merítve áprilisban a Westel és a Pannon GSM például – több milliárd forintról lemondva – számlás ügyfelei havi előfizetési díjának ötven százalékát lebeszélhetővé tette.

Az árak csökkenése, a havi mobilköltések fokozatos mérséklődése egyébként mind a lakossági, mind az üzleti szegmensben „normális”, az uniós trendekbe illeszkedő folyamat. Az uniós tagországok átlagában 2000-2002 között az átlagos lakossági havi mobiltarifa 23 százalékkal, üzleti előfizetők esetében pedig 20 százalékkal esett vissza.

A multimédiás szolgáltatások térnyerése. Amíg a szolgáltatók árbevételének körülbelül 90 százaléka beszélgetésből származik, a percdíjak az értékesítési politika főpillérei maradnak. De a telítődő piacon egyre nagyobb a szerepük a mobilcégek által nyújtott szolgáltatásoknak is.

2003 a multimédiás készülékekkel és szolgáltatásokkal való ismerkedés jegyében telt a magyar piacon. Míg a múlt év végén csupán négy mms-képes készüléktípus volt a szolgáltatók kínálatában, idén a színes kijelzős, mms-küldésre, -fogadásra képes telefonok száma már a harminchoz közelít. A legegyszerűbb, belépő szintű készülékek kivételével ma már szinte minden új modell színes kijelzőt kap, a felső középkategóriás készülékek közös jellemzője pedig a beépített digitális fényképezőgép, egyes készülékeknél már a vaku és az optikai zoom is. A készülékek terjedésének lökést adott, hogy áruk hamar a tavaly még lélektani határnak nevezett százezer forint alá zuhant (ma már előfizetéssel bruttó 20 ezer forint körül is beszerezhetünk kamerás, mms-képes telefont), illetve márciusra a három szolgáltató végre összekapcsolta hálózatát, így az előfizetők bármelyikből bármelyikbe, a címzett mobiltelefonjára közvetlenül küldhetnek képes üzeneteket.

A legújabb, nagy memóriájú készülékek a képküldés, tárolás mellett már a rövidebb videoletöltést és nézést is támogatják. Ugyancsak a szórakozást hivatottak támogatni a polifonikus csengőhangok, a beépített és a mobilszolgáltatók által letöltésre kínált Java játékok és oplogók. A multimédiás szolgáltatások első számú célcsoportja: a fiatalok..

Bővülő szolgáltatáscsomag az üzleti szektornak. Az üzleti ügyfelekért vívott harc kevésbé látványos, pedig elszántságban itt sincs hiány. A mennyiségi kedvezményeket is figyelembe véve az üzleti szektor csúcsidőben már akár nettó 20 forint körül is telefonálhat, és a mobilszolgáltatók itt sem egymás ellen versengenek csupán, a cél ebben a szektorban is: minél több beszélgetést átterelni mobilra a vezetékes hálózatról. A Pannon GSM például olyan mobilszolgáltatással rukkolt elő a nagyvállalatok után a kis- és középvállalkozói réteg számra is, amely a hagyományos alközponti hálózatok tudását kínálja.

Lassan elengedhetetlenné válik, hogy az alkalmazottak akkor is hozzáférjenek e-mailjeikhez, szinkronizálhassák naptáraikat, megnézhessék névjegyeiket, hozzáférjenek a vállalati adatbázishoz, esetleg dokumentumot tudjanak szerkeszteni, vagy akár faxot tudjanak készülékükről küldeni, amikor az irodán kívül tartózkodnak. Ehhez mind a készülékgyártók, mind a mobilszolgáltatók folyamatosan újabb szolgáltatásokkal rukkolnak elő. A kényelmesebb e-mailezést szolgálja egyes készülékek teljes billentyűzete (Nokia 6800, Nokia 9210i), a közelmúltban piacra dobot smartphone-ok (Motorola, Sony-Ericsson) pedig lassacskán a palmtopokkal kerülnek egy csoportba, egyes készülékek memóriája akár 1 Gb-ig bővíthető.

Fókuszban az adatátvitel. Az üzleti szektor számára tervezett legújabb mobilkészülékek általános jellemzője az adatkapcsolat létrehozása GPRS-alapon, ám emellett többnyire ismerik már a HSCSD nagysebességű vonalkapcsolt adatátviteli módot is. Lehetséges már a böngészés a mobiltelefon számítógéphez csatlakoztatása nélkül is: ezt a célt szolgálják a számítógép megfelelő csatlakozójába (PCMCIA) illeszthető kártyatelefonok is. Ezekkel az antennával ellátott, GSM vagy GPRS kapcsolat létrehozására fejlesztett kártyákkal (Vodafone Connect Card, a Pannon GSM és a Westel kártyatelefonjai) áthidalható a telefonok csatlakoztatásának kissé időigényes művelete.

A ferihegyi próbaüzemek után év végén a szolgáltatók közül elsőként a Westel elindította a vezeték nélküli helyi hálózatelérés (WLAN) kereskedelmi szolgáltatásként történő árusítását is. Az akár 11 Mb/s átviteli sebességet elérő szolgáltatás egyelőre a Ferihegyi repülőtér 2A és 2B termináljain, valamint a Westel üzleteiben érhető el, célközönsége: a várakozó, utazó üzletemberek, akik a gépük indulása előtt még rápillantanának e-mailjeikre vagy a vállalati intranetre.

A mobil mint marketingeszköz. Bár a kör-sms vagy tömeges sms-küldés a mobilszolgáltatók portfóliójában nem új, igazán ebben az évben vált népszerűvé a szolgáltatás. A 80 százalékhoz közeledő mobilellátottságot látva egyre több vállalat bízik a mobilmarketingben, illetve nagyszámú – akár több ezer – ügyfele, partnere sms-értesítésében. A szolgáltatás fokozatosan terjed a bank- és biztosító szférában, a kereskedők, az oktatási intézmények, rendezvényszervezők körében.

A magasabb mobilpenetráció miatt sms útján több ügyféllel lehet kapcsolatot tartani, mint e-maillel. A kapcsolattartáson kívül marketingeszközként is egyre meghatározóbb az sms: pedig ez még csak az első lépés, az mms-telefonok széles körű elterjedésével hamarosan a képes mobilreklám is megérkezhet.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.