Belföld

Mádl nem írja alá a PSZÁF-törvényt?

A köztársasági elnök - a Népszabadság információja szerint - minden valószínűség szerint nem írja alá a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével (PSZÁF)kapcsolatos törvénymódosítást. Hétfőn Mádl Ferenc előzetes normakontrollt kér majd az Alkotmánybíróságtól. E törvény hatálybalépésével megszűnne a kormány által sokat támadott PSZÁF-elnök, Szász Károly megbízatása.

A “lex Szász” néven ismertté vált, a befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló jogszabályt hétfő késő este fogadta el 192 szavazattal, négy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett az országgyűlés. Az ellenzék nem szavazott, sőt a voksolás után tiltakozásképpen kivonult a parlamenti ülésteremből. A Fidesz és az MDF szerint ugyanis a törvénymódosítás egyetlen célja a PSZÁF jelenlegi elnökének, a Pannonplast-ügyet, s ezzel a K&H Equities-botrányt feltáró Szász Károlynak az eltávolítása a felügyelet éléről, ezért a nagyobbik ellenzéki párt az Alkotmánybírósághoz fordul az ügyben.

A kormány azt követően jelentette be törvénymódosítási javaslatát, hogy az október 29-ei kormányülésen elutasította a PSZÁF 2002-es évéről szóló beszámolóját. Mindezt a kötelező gondosság elmulasztásával, az együttműködési készség hiányával és gazdálkodási hiányosságokkal indokolta. A kormány és a kormánypártok elsősorban a júniusban kirobbant K&H-botrány miatt tartják felelősnek Szász Károlyt, a PSZÁF vezetőjét. A bankfelügyelet szerintük azért nem látta el megfelelően a feladatát, mert nem akadályozta meg a visszaéléseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik