Vélhetően happy enddel zárul a gépkocsi-felelősségbiztosítás (gfb) körül kirobbant botrány, a biztosítottak számára mindenképpen. Novemberben ugyanis sokak számára feketén-fehéren kiderült, hogy eddigi szolgáltatójuknál olcsóbb is létezik a magyar piacon. Természetes reakcióként az ügyfelek elkezdték felmondani korábbi szerződésüket, s egy új, olcsóbb szolgáltatóhoz fordultak.
Online ügyintézés
A biztosítóváltás folyamatát nagyban segítette egy biztosítási alkusz cég, a Netrisk Kft., amely a magyarországi internetes portálokra „feltett” egy összehasonlító díjkalkulátort, s az egyénre szabott táblázatokból másodpercek alatt kiderülhetett, hogy kinek érdemes biztosítót váltania az alacsonyabb díjak reményében. További lendületet adott az ügynek, hogy a Netrisk a postás szerepét is elvállalta, azaz továbbította az ügyfelektől faxon érkező megbízásokat a régi szerződés felmondásáról és az új megkötéséről. A Netrisk tulajdonos-ügyvezetője, Haraszti Zsolt szerint 680 ezer kattintás során készült el a különböző biztosítóknál érvényes díjak összevetése, s a lekérdezések háromnegyedénél az eredmény azt mutatta, hogy kifizetődő lecserélni a szolgáltatót. Az alkuszcég számítása alapján egyébként éves szinten átlagosan 10 ezer forintos megtakarítást jelentett volna, ha mindenki az olcsóbb szerződést választja, s a vidéki megyeszékhelyeken többnyire az Európa, Budapesten az Union, míg a kisebb vidéki településeken az Argosz bizonyult a legolcsóbbnak.
Tulajdonképpen nem volt meglepő a vita kirobbanása, hiszen november utolsó napjaiban olyannyira megnövekedett a biztosítót váltók aránya, hogy az már észrevehetően apasztotta volna egyes, drágábban dolgozó pénzügyi szolgáltató ügyfélszámát és bevételét. Az érintett biztosítók ugyan a konkrét számok közlésére egyelőre nem hajlandók, ám önmagában a Netrisk adatsora is sokat elárul a helyzetről: 2001-ben még csak 450, 2002-ben már 1800, míg az idén 16 ezer ügyfél kezdeményezte csak ezen az egy társaságon keresztül korábbi kötelező biztosítása felmondását.
A feszültség december első napjaiban tetőzött, amikor biztosítók írásban tudatták a Netrisk biztosítási alkuszcéggel, hogy az általa eljuttatott gfb-felmondásokat nem tekintik érvényesnek, és nem fogadják el azokat. „A biztosítók lépése azért is megdöbbentő számunkra, mert cégünk három éve probléma nélkül működik, és e társaságok még most november közepén is elfogadták tőlünk az azonos formában készült felmondásokat” – sorolja Haraszti Zsolt.
Ki bukik legtöbbet?
A legnagyobb vesztes három biztosító, a piacvezető Allianz Hungária, a Generali-Providencia és az OTP Garancia lehet. E hármast pusztán a Netrisken keresztül közel 10 ezer szerződésbontás érinti, közülük is elsősorban az Allianzot érheti kár, e szolgáltatóra mintegy 6 ezer felmondás jut. Az Allianznál – a 37 ezer forintos átlagos gfb díjjal számolva – az elszivárgás így több mint 220 millió forintos díjbevétel-kiesést jelenthet, amit nyilván e mégoly hatalmas (egyedül e piaci szegmensből is több tízmilliárdot realizáló) társaság is megérezhet, még akkor is, ha ugyanezen időszakban az új szerződéseinek száma is mintegy 45 ezerrel nőtt.
S ha a novemberi ügyfélvesztés még nem is vágná földhöz a biztosítókat, valószínű, hogy a mostani átrendeződés csak a kezdetét jelzi annak a folyamatnak, amelynek beindulásával – az internet terjedésével párhuzamosan – a drágán dolgozó biztosítók mind komolyabb bevételkiesést lesznek kénytelenek elszenvedni.
A mostani történet vélhetően azzal zárul, hogy a Netrisk pótol bizonyos dokumentumokat a biztosítók felé. Az ügybe bekapcsolódó pénzügyi felügyelet, a PSZÁF ugyanis úgy állapodott meg az érintettekkel, hogy a Netrisk a biztosítót váltó ügyfelektől levélben, eredeti aláírással kéri a biztosítás felmondásának a megerősítését. Ennek birtokában várhatóan érvényesnek tekintik majd a felmondást, és hajlandók lesznek az új biztosítókat informálni volt ügyfeleik bónusz-besorolásáról is, mint ahogyan azt megtették más, jogi aggályokat számukra fel nem vető net-bróker cég esetében is.
Az ügyfelek mellett e mizéria másik győztese könnyen beazonosítható. Az internetes szektor nemcsak a közvetítő portálok díjbevételét teheti zsebre, de további üzleteket remélhet attól, hogy feketén-fehéren kiderült: az interneten keresztül a különböző pénzügyi szolgáltatások díjai gyorsan és egyszerűen összehasonlíthatók.
A teljes cikk a Figyelő 51. számában olvasható.
