Belföld

Ha nehezen is, de fogadta Medgyessyt Debrecen polgármestere

A jóléti intézkedéseknek egy korlátjuk van, a jövő védelme – jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök tegnap Debrecenben, A régió karácsonya címen megrendezett találkozón. Síkraszállt amellett, hogy a kormányra kerülésekor el nem odázható jóléti elsősegélyt most nem az oktalan kuporgatás váltja fel, hanem a befektetés a jövőbe. Azt ígérte, az építés évei következnek, mert fel kell zárkóznunk az Európai Unió államaihoz - írja a Népszabadság.

Medgyessy kitért arra is, hogy rosszul működik a közteherviselés, amikor a módosabbak villanyszámláinak egy részét a szegényebbeknek kell állniuk, amikor az állam közös adóforintokból támogatja bizonyos polgárok ingatlanbefektetéseit.

A Fidesz szóvivője a kormányfő bejelentésére úgy reagált: Medgyessy érdemi teendők helyett vizionál, ábrándozik.

A záhonyi térség fejlesztésével kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta: ki kell használni azt az adottságot, hogy Magyarország az európai közlekedési útvonalak középpontjában van. A tranzitforgalomnak köszönhetően Záhony Eurázsia kapuja lehet.

A kormányfő végül bejelentette: térítésmentesen Szolnok önkormányzatának tulajdonába kerül a helyi magyar honvédségi laktanya, és Nyíregyháza is ingyen juthat hozzá a volt Bocskai-laktanya lőteréhez. Debrecen megkapja azt a csaknem egymilliárd forintot, amely a tervezett Kölcsey konferencia központ felépítéséhez szükséges.

A konferencia-központra Debrecen csaknem egymilliárd forintos pályázati támogatást nyert az Orbán-kormánytól, de az építkezés késlekedése miatt úgy tűnt, hogy ez a pénz elvész. Ezzel kapcsolatban Medgyessy Péter azt mondta: új pályázatot írnak ki annak érdekében, hogy a cívisváros megkaphassa a kért összeget. Mivel a debreceni polgármester nem vett részt a megyeházán tartott rendezvényen, a kormányfő hozzátette: szerette volna, ha ezt a hírt személyesen mondhatja el Kósa Lajosnak, de mivel ez nem sikerült, felkeresi a városházán, mert a kormányfő tízmillió magyar miniszterelnöke, és kötelessége, hogy elmenjen az ellenzéki polgármesterekhez is. „Ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez” – mondta a miniszterelnök. A városházán sor került a találkozóra, itt megbeszélést is folytatott egymással a két politikus a régió megyei közgyűléseinek elnökeivel és a megyeszékhelyek polgármestereivel együtt – írja a Népszabadság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik