A Nemzeti Autópálya (NA) Rt. összesen nyolc útszakaszra, 192 kilométer hosszúságban írt ki nyílt közbeszerzési eljárást előminősítéssel. A nyolc szakaszból öt autópálya- vagy autóút-építés, három pedig városokat elkerülő út.
A sietség oka – írja a lap, hogy a hazai vállalkozásokat hozzák előnybe azzal, hogy még az uniós csatlakozás előtt kihirdetik a nyerteseket.
A legnagyobb lendületet az ország keleti részében veszi a sztrádafejlesztés, összesen 110 kilométer megépítése kezdődik el. Ennek nyomán 2006 végéig az M3-as autópálya Nyíregyházáig, illetve Debrecenig visz. Az M7-esen két szakaszhoz láthatnak hozzá az építők, 57 kilométeres hosszúságban. Bővül az M0-s körgyűrű is, az M5-ös sztrádát a 4-es számú főúttal összekötő 13 kilométeres részét 2005 novemberében adnák át.
